BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra nagy leépítésbe kezd a Microsoft

Újabb leépítés jön a Microsoft mobiltelefon-üzletágánál: már több mint 30 ezer munkatársuktól válnak meg. A Nokia megvásárlása melléfogásnak bizonyult

[caption id="" align="alignleft" width="600"]Satya Nadella vezérigazgató nehéz döntéseket jelzett előre erre az évre. fotó: AFP Satya Nadella vezérigazgató nehéz döntéseket jelzett előre erre az évre. fotó: AFP[/caption]Ismét leépít a Microsoft: ezúttal 2850 állást szüntetnek meg, ezt jelentették be a napokban az amerikai tőzsdehatóságnál (SEC). A felmondólevelüket év végéig kézhez kapó munkatársakban egy a közös: mindannyian az okostelefon-üzletágban dolgoznak. Ők sem sokáig örülhettek, hogy kimaradtak a májusi, 1850 főt érintő leépítési hullámból. A jelenleg világszerte 114 ezer főt foglalkoztató Microsoft egyik legnagyobb melléfogása volt, amikor 2014-ben beszállt az okostelefon-piacra a már jócskán leszálló ágban lévő Nokia megvásárlásával. Az akkor kifizetett 7,6 milliárd dollárt azóta az utolsó centig leírták veszteségként, de a márkát azóta sem tudták visszaemelni a piac meghatározó szereplői közé. A Nokia megszerzésével a Windows mobil operációs rendszeréhez akartak erős hátteret kiépíteni, de a legendás Steve Ballmer vezérigazgató ezen kísérlete megbukott, a Google Android és az Apple iOS platformhoz hozzászokott felhasználók nem váltottak, maradtak a régi bevált rendszerüknél. A következmény: a Windows piaci aránya mára 0,7 százalékra esett vissza, s elkerülhetetlenné vált a Nokia karcsúsítása. A Microsoft 2014-ben 18 ezer embert küldött el, tavaly 7800-an váltak feleslegessé, döntően a telefonüzletágnál. Ehhez jött hozzá az idei 4700 fős elbocsátás. Mára kiderült, hogy sokkal olcsóbban jött volna ki a Microsoft, ha nulláról indítja el saját üzletágát, nem veszi koloncként a nyakába a Nokiát.

Az nem világos, hogy a tömeges leépítések után mit kezd a Microsoft a Nokiával, mindenesetre Satya Nadella jelenlegi vezérigazgató a Ballmertől örökségként megkapott problémahalmaz kezelésére vélhetően radikálisabb megoldást fog választani. A folyó üzleti évre vonatkozó memorandumában Nadella megjegyezte, hogy nehéz döntéseket kell meghozniuk majd olyan területeken, amelyek nem működnek. Elemzők szerint ez egyértelmű célzás volt a Nokiára, amelynek az eladásai is egyre gyatrábbak. Három éve, az átvételkor 7,3 millió Lumia okostelefon fogyott egy negyedévben, ami 10–15 százalék közötti piaci részesedést jelentett. Az eladott okostelefonok mennyisége a most zárult három hónapban már csupán 1,2 milliós volt. Ehhez képest a júniussal zárult 2016-os teljes üzleti évben a Microsoft 13,8 millió Lumia eladásáról számolt be, sorozatban 5,8-4,5-2,3 és 1,2 milliós negyedéves megoszlásban. A lejtmenet sebességét még lehet fokozni, de minél több rossz hír érkezik a Lumia felől, annál jobban kerülik a potenciális vásárlók. Arról nem is szólva, hogy az új Lumia-modellek – talán nem véletlenül – váratnak magukra. A telefon ágazat az üzleti évben 4,2 milliárd dolláros bevételt hozott a Microsoftnak, ennyit az Apple tíz nap alatt kasszíroz az amúgy szintén zsugorodó iPhone-eladásokból.

Ráadásul az okostelefon-tablet-PC átjárhatósággal operáló alapkoncepció is összedőlni látszik azzal, hogy az Intel nemrég bejelentette: nem fejleszt több csipet az LTE-s mobilhoz, nélküle viszont temethetik a projektet.

Nagyot fékezett az okostelefon-piac

Szinte teljesen megállt a növekedés a globális okostelefon-piacon a második negyedévben, az eladott készülékek száma mindössze 0,3 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest az IDC előzetes adatai alapján. Ez már a második negyedév, amikor gyakorlatilag stagnál a szektor. A gyártók rangsorát a Samsung vezeti, a dél-koreai társaság 5,5 százalékos bővülést tudott felmutatni az okostelefon-piacon, főként a Galaxy S7-es sikerének köszönhetően. Az Apple 15 százalékos zuhanása ellenére megtartotta második helyét, igaz, egyre közelebb kerül az amerikai céghez a Huawei, amely 8 százalék feletti mértékben növelte okosmobil-eladásait. (K. Z.)


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.