BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Régi-új kézben az Elmű-ÉMÁSZ

Új közvetlen többségi tulajdonosa van az Elmű Nyrt.-nek és az ÉMÁSZ Nyrt-nek. A változás mégsem nagy horderejű, mert az előbbi cég 54,24, illetve az utóbbi 54,24 százaléka ezentúl is ott lesz, ahol eddig volt: az RWE csoportban. Az ügyletre azért került sor, mert átszervezik az esseni RWE-konszernt is.

Az említett hányadok az RWE Energytől az RWE International SE-hez kerülnek. A változáshoz már előzetesen hozzájárult a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, amely júliusban rábólintott a két hazai áramszolgáltató egy hasonló átalakításához is, szintén az RWE átalakításával összefüggésben. Az Elmű és az ÉMÁSZ közel negyede-negyede a szintén németországi ENBW Trust E. V.-é, és tulajdonos benne az MVM Zrt. is.

A mostaninál sokkal nagyobb súlyú bejelentésre is vár a piac a cégpáros kapcsán, egyelőre hiába. Egy tavaly május végi szándéknyilatkozat szerint ugyanis – amelyet a magyar kormány és a német RWE írt alá – az Elműnek és az ÉMÁSZ-nak már el kellett volna adnia egyetemes szolgáltatási üzletágát a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB). Erre alapozva 2015 végén, de legkésőbb 2016 elején el kellett volna indulnia az állami egyetemes áramszolgáltatásnak. Szintén az MFB-hez kellett volna (vagy kellene) kerülnie az Elmű-ÉMÁSZ DSO (elosztóhálózat-üzemeltetés) üzletága 49 százalékának is. E cég több mint 46 ezer kilométernyi kis- és középfeszültségű villamosenergia-hálózatot üzemeltet csaknem 20 ezer négyzetkilométeren, mintegy 2,2 millió fogyasztási helyet látva el villamos energiával.

A cégpáros készült is a váltásra: a múlt évben visszaadták egyetemes szolgáltatói engedélyüket, érintett tevékenységüket pedig áttestálták a tavaly december óta aktív – és majd eladható – Elmű-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt.-re. Az új cég tavalyi, egyetlen aktív hónapja alatt 12,2 milliárd forintos árbevétel mellett 2,1 milliárdos veszteséget produkált. Az Elmű és az ÉMÁSZ ezenfelül kiköltöztette ügyfélszolgálati cégét a III. kerületi Kunigunda utcába, és kivette belőle osztalékként a tavaly keletkezett nyereségét. A szándéknyilatkozat szerint az MFB által alapított állami közműholding, az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) két lépcsőben jutna hozzá az Elmű és az Émász ügyfélszolgálati üzletágához.
Ahhoz, hogy a szándéknyilatkozatban foglaltak megvalósulhassanak, kormányhatározatnak kellene születnie, ám ez még várat magára.

Az ENKSZ portfóliója egyelőre a Főgázból és a GDF Suezből átnevezett Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltatóból áll. A Főgáz szeptember végéig átveszi az utolsó nagy, hazai gázszolgáltató, a Tigáz lakossági ügyfeleit is, ekkortól lényegében egyedül uralja a földgáz hazai egyetemes szolgáltatását. A holding „áramlába” tehát még hiányzik, és a távhő is csak formálódik. Egy májusi bejelentés szerint az ENKSZ átvilágítja – és talán meg is veszi – a hódmezővásárhelyi távhőcéget, és akár a következő fűtési idény előtt is megkezdheti a szolgáltatást Csongrád megye több városában. Hasonlóról egyeztetett a szegedi IKV Zrt.-vel is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.