BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harcba száll a Google

A mobil hirdetésekből nyeri már a legtöbb pénzt a Google anyacége, az Alphabet. Ezt megtámogatandó új iPhone-rivális telefonok jöhetnek.

Kedden este újabb lépést tesz a Google a hardverek világa felé. Az Apple hagyományait követve, az iparági szokásoknak megfelelően, impozáns San Franciscó-i eseményre hívta össze a médiát a cég: itt mutathatja be új készülékeit. A legnagyobb dobásnak az amerikai internetes óriás a saját márkás, saját dizájnú okostelefonjait szánja.

A hardverüzletágat egyre komolyabban veszi az immár Alphabet néven működő társaság, amely eddig általában nem azért dobott piacra készülékeket, hogy azokon nagy profitra tegyen szert. A cél inkább az volt, hogy a szoftvereit és a szolgáltatásait minél szélesebb körrel megismertesse, és technológiáját elterjessze a világon, ezt egy hardverrel is megtámogatva.

Elemzők szerint azonban az új okostelefonok arra is jók lehetnek, hogy a Google egy kicsivel nagyobb szeletet hasítson ki a hardverüzletből, ahol évek óta csak az Apple és a Samsung tud értelmezhető nyereséget csinálni. Korábban is próbálkozott a Google a telefonpiaccal, a Motorola felvásárlásával a középkategóriát célozta meg. Az egykor világelső mobilgyártó azonban folyamatosan veszteségeket termelt a cégnek, ezért túladtak rajta. A társaság a Nexus telefonokat a vezető mobilgyártókkal (legutóbb például az LG-vel) együttműködésben fejlesztette ki – ami annyit is jelentett, hogy a készülék gyártása és eladása is másra tartozott. A saját márkanév alatt futó készülékek ennél komolyabb támadást jelenthetnek az okostelefonok piacán a nagy riválisoknak.

Bár minden öt eladott okostelefonból négy a Google operációs rendszerével, az Androiddal működik, mégis az Apple áll jobban a felhasználók pénzéért folytatott mobilpiaci harcban. Az iPhone-tulajdonosok között több a vagyonos, akik többet költenek az alkalmazásokra is.

A Google az Android dominanciáját elsősorban a mobil hirdetések piacán tudja kihasználni, ahol jelenleg a legnagyobb szereplő. Az eMarketer becslései szerint az idén nettó szinten 34,1 milliárd dollár bevétele lehet a cégnek a mobil hirdetésekből, ami 40 százalékos növekedés a múlt évhez képest. Ez azt jelenti, hogy a teljes bevételének mintegy 60 százalékát már a mobil hirdetések adják.

A mobil hirdetések bevételei stabilan két számjegyű növekedést mutathatnak a következő években is a Google-nál, ami felfelé segíti a profitot is: a következő három évben 15 és 20 százalék közötti növekedést várnak az elemzők az Alphabetnél a nettó eredmény szintjén.

A Google erős profitabilitással, jó készpénztermelő képességgel működő vállalat, van miből kísérletezgetni is. Az okostelefonok mellett várhatunk a Google-tól kedden este egy a mesterséges intelligencián alapuló, hangvezérelt otthoni asszisztenst és akár egy virtuálisvalóság-szemüveget is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.