BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Duplájára nőtt a Bridgestone tatabányai gyára

A gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone kapacitásbővítő programjának keretében kétszeresére, 147 ezer négyzetméterre bővítette tatabányai gyárának alapterületét - közölte a vállalat humánerőforrás igazgatója az MTI-vel.

Duna András hozzátette, a 85 milliárd forintos beruházás 2020-ra fejeződik be, ekkorra a gyár 7,2 millió gumiabroncsot gyárt évente, megnégyszerezve a 2013-as termelési mennyiséget. A dolgozók száma a beruházás végére eléri a 920-t.
   
Az igazgató elmondta, az új gyártócsarnokokba kerülő berendezések 70 százalékát már telepítették és folyamatosan állítják be a termelésbe. A vállalat növekedési terveihez alakította bérrendszerét, a gyártásban dolgozó új munkatársak három év alatt 40 százalékos béremelést is elérhetnek, egyéni teljesítményük alapján.
   
A társaság a dolgozók igényeit figyelembe véve műszakbeosztását is átalakította. Korábban nyolc órában, három műszakban dolgoztak, hat nap után két szabadnappal. Az áprilistól induló új munkarend 12 órás, de csak két műszakos és három munkanap után három szabadnapot biztosít, így kétszer annyi szabadnap esik hétvégére - ismertette a humánerőforrás igazgató.
   
A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. a tatabányai gyár a cégcsoport meghatározó, a legfejlettebb technológiával rendelkező európai üzeme, évente közel 2 millió abroncs készül Tatabányán, több mint 230 féle méretben.
   
A vállalat 2016-ban mintegy 800 embert foglalkoztatott, valamint a kapacitásbővítésbe bevont alvállalkozók közel 400 munkatársának is munkát biztosított. A Bridgestone 2015-ös árbevétele meghaladta a 26 milliárd forintot, a termelés szinte száz százalékát exportálják.
   
A társaság a közelmúltban eredeti beszállítói tanúsítást szerzett, amely lehetővé teszi, hogy 2017-től a Bridgestone abroncsaival hagyják el a gyárat a BMW, a Mercedes, a Toyota és a Volkswagen modelljei.
   
A Bridgestone Corporation a világ első számú gumiabroncs és gumitermék gyártó vállalata. A Bridgestone Corporation és leányvállalatai a világ 25 országában 178 gyárat üzemeltetnek és több mint 144 ezer munkatársat foglalkoztatnak, míg termékeit több mint 150 országban értékesítik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.