BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erre költenek legtöbbet az interneten a magyarok

Mind inkább elmosódik a hagyományos és az online vásárlói platformok közötti határ, és azok a fogyasztók, akik korábban már vásároltak tartós terméket vagy szolgáltatást az interneten, jellemzően hajlamosabbak még több pénzt elkölteni a világhálón. Többek között ez derül ki a Nielsen globális e-kereskedelemmel kapcsolatos felméréséből, amely szerint a válaszadók 58 százaléka vásárolt már a neten. Ez egy százalékos emelkedés a 2015-ös évhez képest.

A boltokban használatos, vásárlásösztönző digitális technológiák népszerűsége is emelkedik; a fogyasztók nyitottak az online és mobil kuponok felhasználására, és hűségprogram alkalmazások letöltésére is.

A vásárlási szokások átalakulásának eredményeként a hagyományos kereskedők fokozatosan erősítik online jelenlétüket, míg az eddig kizárólag virtuálisan működő webáruházak valódi üzleti egységeket nyitnak.

Európában vezet az utazások online foglalása 67 százalékkal, ezt a válaszadók döntő többsége végzi inkább az interneten, a válaszadók negyede online és utazási irodán keresztül is foglalja le nyaralásait, és csupán 7 százalékuk ragaszkodik az utazási irodához.

A magyaroknál ez a szám kiugróan magas: száz honfitársunkból 78 online foglalja le jegyeit illetve a szállását. Dobogós helyen végeznek Európa szinten a videojátékokkal kapcsolatos termékek. Magyarországon ezzel szemben a harmadik helyen az étel házhozszállítás végzett: ezt honfitársaink mintegy fele (49 százalék) végzi az interneten keresztül.

Divatáru vásárlásakor a fogyasztók körében az adott bolt honlapja (43 százalék) és maga az üzlet (39 százalék) bizonyul legfontosabb információforrásnak Európában, fogyasztói elektronika esetén ez az arány 43 százalék és 38 százalék. Szépség- és testápolási termékeknél messze a hagyományos bolti tájékozódás vezet 37 százalékkal, míg az ismerősök ajánlására a potenciális vásárlók 24 százaléka hallgat.

Frissáru vásárlása esetén jóval óvatosabbak vagyunk Európában: a válaszadók 42 százaléka boltokból tájékozódik, és ezzel toronymagasan elhúz a szájmarketing mellett (20 százalék). Honfitársaink hozzáállása is hasonlóan körültekintő, ugyanakkor mi odafigyelünk a szórólapokon kapott információkra is (32 százalék ).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.