BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ordító különbségek az ingatlanpiacon

Dübörög az építkezési láz, a régiók között azonban nagyok az eltérések nem csak a lakásárak, hanem az építkezési kedv tekintetében is.

A válság okozta sokk után az építőipari beruházások drasztikusan visszaestek, 2013-ban volt a mélypont, de azóta folyamatosan nő a kiadott építési engedélyek és az átadott épületek száma. Az újlakás építések felfutása leginkább a vállalkozók által épített ingatlanok számánál látszódik, 2013-hoz képest tavaly 70 százalékkal több új ingatlan jelent meg ezekből a piacon. A kínálatban már most tavasszal is elérhetővé válnak új lakások, azonban a valódi lakásátadási boom idén nyártól, illetve a következő 1–2 évben várható.

[caption id="" align="alignleft" width="600"]2016-ban közel 2500-al több új ingatlant adtak át - fotó: AFP 2016-ban közel 2500-al több új ingatlant adtak át - fotó: AFP[/caption]

Az országos statisztika mögött jelentős regionális eltérések vannak, az ország gyakorlatilag kettészakadt. Míg Budapesten, a nyugat-dunántúli megyékben és a Balaton-parton sorra épülnek a kisebb-nagyobb társasházak, addig Kelet-Magyarországon – néhány megyeszékhely kivételével – kevésbé lelkesek a befektetők. Az OTP Ingatlanpont tapasztalata alapján az ország nyugati felének nagyvárosaiban dinamikus fellendülés tapasztalható, a sok munkalehetőséggel kecsegtető Székesfehérváron vagy Győrben szinte azonnal, vagy már a tervezőasztalról elkelnek az ingatlanok.

Győr-Moson-Sopron és Vas megye népszerűsége továbbra is töretlen az ausztriai munkalehetőségek miatt, ami szintén felfelé hajtja az árakat. Az ország északkeleti régiójában viszont jóval visszafogottabb a piac. Debrecen, Miskolc és Kecskemét jelenti kivételt, ezekben a városokban a nagyobb beruházásoknak köszönhetően 300 – 450 ezer Ft / négyzetméteráron lehet új ingatlant vásárolni. Az árváltozás tekintetében Nógrád megye székhelye, Salgótarján szerepelt a legrosszabbul, itt több mint 2 százalékkal csökkentek az átlagos ingatlanárak tavaly.

Budapesten is hatalmas a kereslet az új ingatlanok iránt, ez nem csak az árak meredek emelkedésében, de az ingatlanok számában is megmutatkozik. 2016-ban 6400 új társasházi lakást adtak el, és több ezren vásárolhattak még – előszerződés keretében is – egyelőre csak tervasztalon lévő ingatlanokat. Az újlakás piacon egyértelműen a XI. és XIII. kerület a favorit, előbbiben 1250, utóbbiban 1300 lakás talált gazdára tavaly. Mindkét kerület azért örvend nagy népszerűségnek a beruházók körében, mert jó a közlekedés, az infrastruktúra, és megfelelő méretű építési telkek állnak rendelkezésre.

A kereslet mértékét jól mutatja, hogy a piacon megjelenő egyre több lakás ellenére a négyzetméterárak is folyamatosan emelkednek. 2015-höz képest idén százezer forinttal többet, átlagosan körülbelül 560 ezer forintot kell fizetnie a budapesti újlakás-vásárlóknak négyzetméterenként. A legnagyobb árnövekedés egyébként a belvárosban tapasztalható, a VII. kerületben tavaly elérte a 33 százalékot. A legmagasabb ingatlanárakkal rendelkező kerületek nem változtak, továbbra is Pesten az V. és a bel-budai (I.,II.,XII.) kerületek lakásai a legdrágábbak.
 
Az ingatlanpiacon tapasztalható újlakás boom tovább erősödik, az átadott ingatlanok száma és az ingatlanárak is folyamatosan növekednek. „Budapest és a nagyobb városok központi területein a befektetők igyekeznek adott építési telken az előírásoknak megfelelő minél több lakást kialakítani – persze piacképes lakásmixszel. Így nem ritkák a több száz lakással tervezett társasházak sem.

A kertvárosi zöldövezetekben és az agglomerációs övezetben leginkább az önálló háznál olcsóbb sorházak, illetve a kisebb, néhány lakásos társasházak népszerűek. A természet közeli, erdős-hegyes területeken a helyi önkormányzati építési rendeletek is igen szigorúak, néhol csak 15-20 százalékos beépíthetőséget engedélyeznek” – mondja a trendekről Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A szakértő a jövőbeni várakozásokról úgy vélekedik: „Messze nincs még vége az áremelkedésnek, ezért akár befektetési céllal is érdemes lakást vásárolni a közeljövőben. Tőkével, vagy hitel igénybevételével, illetve egy elismert ingatlanközvetítő hálózat szakértőinek segítségével könnyebben kiválaszthatók az alkalmas ingatlanok.”

A múlt évben jelentős fordulat következett be a lakáspiacon, aminek alapja az volt, hogy sikerült tartós növekedési pályára állítani a gazdaságot, ami magával hozta a hitelezés újraindulását, a megtakarítások növekedését, emellett fennmaradt az alacsony kamatok időszaka, ami hozzájárult ahhoz, hogy a megtakarítások új lehetőségeket keressenek - mondtaVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, a Figyelő című hetilap Aktuális trendek a magyar ingatlanpiacon című konferenciáján.

Latyák Balázs 2016-ban közel 2500-al több új ingatlant adtak át - fotó: AFP -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.