BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több magyar vásárol külföldi webshopokban

2016-ban tíz internetezőből már kilenc vásárolt online. A 2014-2016 közötti időszakot figyelembe véve látszik, hogy körükben évről évre nő a külföldi oldalakon vásárlók aránya annak ellenére, hogy az interneten vásárlók többsége inkább a hazai webáruházakat részesíti előnyben - áll a GfK Digital Connected Consumer (DCC) felmérésében.

A GfK Digital Connected Consumer kutatása (DCC) szerint a 15-59 éves hazai internetezők körében tízből kilencen már vásároltak az interneten 2016-ban. Az ő körükben viszont évről évre nő azoknak az aránya, akik külföldi webshopokban vásárolnak, azaz olyan oldalakon, ahol a fizetés nem forintban történik.

A külföldi online üzletek kizárólagossága nem jellemző, a válaszadóknak mindössze 4 százaléka jelezte, hogy szinte mindig külföldi oldalakon vásárol. Ugyanakkor nagyot nőtt a vásárlás szempontjából külföldi webshopokat preferálók aránya: míg 2014-ben csupán csak 5 százalék, addig 2015-ben 8 százalék, tavaly pedig már 11 százalék nyilatkozott úgy, hogy amennyiben teheti, inkább külföldi oldalon vásárol.

A „szinte mindig magyar oldalakon vásárolok” állítással egyetértők aránya ugyanakkor jelentősen – a 2014. évben mért 41 százalékról 27 százalékra – zsugorodott. Ők, kiegészülve a jelenleg még mindig legnagyobb – bár 2014-hez képest csökkenő hányadot képviselő – csoporttal, akik inkább magyar oldalakon vásárolnak, alkotják a legnagyobb csoportot az online vásárlók között. A magyar oldalak kínálatát szinte mindig, illetve inkább előnyben részesítők 2016-ban az interneten vásárló 15-59 évesek 60 százalékát adták.

Fokozatosan, de egyre nő a hazai és a külföldi weboldalak kínálatának ötvözetéből válogatók aránya: 2014-ben 13 százalékot tettek ki, 2015-ben már a világhálón vásárló magyarok 22 százalékát adták, 2016-ban pedig már négyből egy online vásárló vette figyelembe a hazai és a nemzetközi site-ok választékát egyaránt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.