BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó éve volt az MVM Csoportnak

Az MVM Csoport sikeresen bevezette új középtávú stratégiáját, ennek köszönhetően újabb eredményes évet zárt a társaságcsoport, amely 2016-ban 1034,149 milliárd forintos árbevételt produkált. Ehhez 110,782 milliárd forintos EBITDA társult, amely 3,263 milliárd forinttal haladja meg az előző évben elért értéket - közölte az MVM.

„A 2016-os év több szempontból is mérföldkőnek számít; új stratégiánk alapján új területek felé nyitottunk, egyre aktívabbak vagyunk a megújuló energiatermelésben, és az E-mobilitás területén is jelentős piaci pozícióra törekszünk. Megnövekedett nemzetközi tevékenységünket immáron három külképviseleti iroda is támogatja” – mondta Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Hozzátette: „Hatalmas lépés a stratégiánk szempontjából, hogy 50%-os részesedést szereztünk az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-ben, ezzel lehetőségünk nyílik közvetlenül kapcsolatba kerülni a lakossági fogyasztókkal. Az újabb termelési rekordot elért Paksi Atomerőmű pedig továbbra is kulcsfontosságú a fenntartható energiatermelésünk, és eredményességünk szempontjából.”

„Az elmúlt évben egyértelműen növeltük versenyképességünket, ugyanakkor a társaságcsoport összesen több mint 130 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe különböző adónemekben és díjakban” – hangsúlyozta Huszár András, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.