BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

153 milliós támogatást osztott ki a Médiatanács

E heti ülésén hozott döntéseivel 153,3 millió forintnyi támogatást szavazott meg filmterveknek, helyi, körzeti rádiók, televíziók műsorkészítésére és rezsiköltségére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Az NMHH szerdai közleménye szerint összesen 74,5 millió forint támogatáshoz jutott 23 helyi, körzeti és kisközösségi rádió a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra program pályázatán, a rendszeresen jelentkező műsorok finanszírozására kiírt idei eljárásának első fordulójában. A testület támogatása révén – amellyel évek óta hozzájárul a stúdiók szakmai munkájához és a hallgatók tájékozódásához a helyi ügyekben – tizennyolc kereskedelmi és közösségi rádió 63,6 millió forintot, öt kisközösségi rádió pedig 10,9 millió forintot kap állandó műsorai gyártásához. Hírműsor kategóriában sikerrel pályázott az Inforádió, a Magyar Katolikus Rádió, a Mária Rádió, a kiskőrösi Kunság Rádió, a pécsi 90,6 Rádió 1, a miskolci Rádió M, a gyöngyösi FM7 Rádió, a gyomaendrődi Rádió Sun és az egyaránt nyíregyházi székhelyű Mustár Rádió, Retro Rádió és 99,4 Sunshine FM.

A szolgáltató magazinok közül támogatáshoz jutott a kecskeméti Gong FM, a miskolci Csillagpont Rádió, a sátoraljaújhelyi Európa Rádió, a Rádió Szentendre, a jászberényi Trió Rádió, a fehérgyarmati Rádió Som, az Egerszeg Rádió, a Fehérvár Rádió műsora, míg a tematikus magazinok közül a szentgotthárdi Radio Monoster, a debreceni FM90 Campus Rádió, a szombathelyi Credo Rádió és a Tamási Rádió programja kapott támogatást. A médiatanács összesen 66,9 millió forint támogatásban részesített 13 médiaszolgáltatót a médiaszolgáltatók fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeket támogató idei pályázat harmadik fordulójában. A kedvezményezett televíziók: a mórahalmi Móra-Net Tv, a Szentgál Televízió, a fővárosi Zugló Televízió, a Promontor Televízió és City Tv, a püspökladányi Ladány Televízió, az esztergomi Körzeti Televízió, a Hajdúnánási Televízió és a Kanizsa Tv; a támogatott rádiók: a Rádió Szentendre, a siófoki Balaton Rádió, a Mária Rádió és a budapesti Trend FM – tudatták. A médiatanács emellett összesen 9,9 millió forinttal nyolc pályázatot támogat a Magyar Média Mecenatúra program Egri Lajosról elnevezett televízió- és animációs filmes forgatókönyvírást, filmterv-fejlesztést patronáló idei pályázatán.

A kedvezményezettek között van a Kincskereső, amely Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című ifjúsági regényéből készülő forgatókönyv. Az Artúr az űrben című ifjúsági televíziófilm forgatókönyvének tervében egy kerekesszékes, édesanyját elveszítő fiú van a középpontban, aki titokban űrhajót épít a kertben hulladékokból. A Napfény óvoda készülő forgatókönyve egy naiv, gyermeklelkű óvónő történetét fogja bemutatni, aki felmondása idején szembesül azzal, miként próbálják helyben elhallgatni a csernobili katasztrófát. Két életrajzi témájú filmtervet is kidolgoznak: a Részeg józanok a 60 éve elhunyt színészről, Soós Imréről, valamint az ötvenes évek művészvilágáról szól majd, a másik könyvben pedig Én vagyok Szent-Györgyi munkacímmel, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tudományos pályáját, életét, a háború alatti hősies helytállását írják meg képernyős felhasználásra a nyertes pályázók – közölték.

A fordulóban támogatást kapott három történelmi témájú pályázati anyag is. Gárdonyi Géza azonos című regénye alapján kétszer 50 perces forgatókönyvön dolgozhatnak az Isten rabjaiból, amely Szent Margit életét követi nyomon az iránta plátói szerelmet tápláló Jancsi szemszögéből. Egy idős, korábbi népligeti bábművész életét és a történelem megtépázta családi örökség életben tartásáért tett erőfeszítéseit meséli majd el az Apám, Vitéz László című mű. Illyés Gyula és József Attila barátságára, vitáira fókuszál a Flóra című alkotás, amely azzal is foglalkozik majd, miként volt a nő mindenkinél nagyobb hatással József Attilára, majd hogyan lett Illyés Gyula sírig tartó felesége. A közlemény szerint összesen kétmillió forint értékű díjfelajánlásról is döntött a grémium, amelyeket a június 20. és 23. között megrendezendő budapesti XIII. ARRIszem Operatőr Fesztiválon (korábbi nevén Aranyszem Fesztivál) a dokumentum-, a kisjáték-, a természet- és a tévéfilm-kategória győztesei vehetnek majd át.

A Médiatanács hozzájárult, hogy a jelenleg Sopron Rádió, Tisza-tó Rádió, Rádió Focus (Salgótarján), a Debrecen Rádió FM95 és a Rádió Eger néven szóló médiaszolgáltatások, illetve a Baranya megyében a Pécs 90,6 MHz, Villány 100,9 MHz, Komló 99,4 MHz és Mohács 93,8 MHz frekvenciákon működő kereskedelmi rádiók május 15-től hálózatba kapcsolódjanak az Andy Vajnához köthető Rádió 1 budapesti adásával.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.