BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új laptopokkal rukkolhat ki az Apple

Iparági információk szerint az Apple újdonságokat jelenthet be laptop vonalon a júniusi fejlesztői konferencián, amely segíthetne a cégnek ellensúlyozni a Microsofttól érkező erős versenyt és a csökkenő iPad eladások után kieső bevételt. A pletykák szerint mind a három laptop típus frissülhet majd.

Mint azt korábban megírtuk, valamilyen újítással kell előrukkolnia az Apple-nek szeptemberben, amennyiben meg akarja tartani piacvezető szerepét a világban. Ez az idő előrehaladtával azonban egyre nehezebb lesz, lévén, hogy Kínában már el is vesztette piacvezető pozícióját. Pedig volt idő, amikor még nem kellett aggódni, hiszen csak 2016 utolsó negyedévében 78,3 millió darab okostelefont adott el az Apple. Ennek a számnak – az előrejelzések alapján – 2017 elejére nőnie kellett volna, ezt azonban nemhogy el sem érte az első három hónap, de még zuhanni is kezdtek a számok. Olyannyira, hogy Kínában a cég már el is vesztette vezető szerepét, helyét a Huawei vette át.

Forrás: AFP

A részvényárfolyamok esetén egyébként nincs gondja az it-óriásnak:tegnap ú jabb céláremelés érkezett az Apple-re. A Goldman Sachs után a Canaccord is módosított a céláron, az esetükben 165 dollárról 180 dollárra. A Canaccord elemzője is az érkező iPhone 8 kiemelkedő értékesítési potenciáljával indokolta a célárfolyam korrigálását – írta reggeli elemzésében az Equilor.

Az Apple még az iPhone 6 kirobbanó sikere után nevezte el az értékesítési hullámot szuperciklusnak, az elemzőházak pedig az érkező telefontól is hasonló szuperciklust várnak. Eközben a Warren Buffetthez tartozó Berkshire Hathaway hivatalosan is bejelentette, hogy megduplázták Apple részesedésüket az első negyedévben, mellyel együtt az IBM pakettjük 21 százalékát értékesítették.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.