BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejlesztésekkel rettentenék el a bliccelőket

Az e-matricák mobil ellenőrzésre szolgáló járművek számának növelése nélkül szeretné növelni a lefedettséget a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., mégpedig úgy, hogy ezeket az autókról haladás közben is tudjanak adatokat gyűjteni – mondta Veres István, a NÚSZ díjellenőrzési igazgatója egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen.

A társaság jelenleg 45 mobilegységgel és 61 fix telepítésű kamerával figyeli az e-matricák érvényességét. Az állandó helyen lévő kamerák számát nem szükséges gyarapítani – válaszolta a Világgazdaság kérdésre az igazgató. A kamerarendszer műszaki fejlettségét jelzi, hogy azok az elhaladó járművel 98 százalékánál ismerik fel a rendszámot.

A NÚSZ egyébként az elmúlt évben 303 millió esetben ellenőrizte az érvényes e-matricák meglétét a díjköteles úthálózaton. Az elmúlt évek fejlesztéseinek, a díjköteles úthálózat kiterjesztésének, az új, például megyei matricák megjelenésének köszönhetően, amíg 2014-ben még csak 133 millió, 2015-ben 208 millió alkalommal gyűjtöttek adatokat, tavaly már több mint 300 millióra került sor. Két évvel ezelőtt az e-matricás és az e-útdíjas rendszer integrációja, illetve tavaly néhány új, fix kamerás ellenőrzési pont üzembe helyezése okozta az ellenőrzések számának megugrását – mondta Börzsei Tibor, a NÚSZ vezérigazgatója.

A megbüntetett autósok közel fele egyáltalán nem vesz matricát

Tavaly – 2015-höz képest – rekordot döntött a pótdíjas eljárások száma, a NÚSZ ugyanis az elmúlt évben közel 731 ezer esetben küldött pótdíjfizetési felszólítást a bliccelő autósoknak, ami így mintegy 42 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 515 ezret és több mint két és félszerese a 2014-ben regisztrált 276 ezernek. Az elmúlt évben pótdíjakból 5,8 milliárd forint folyt be, ami tizede az e-matrica értékesítésből származó összegnek – válaszolta lapunknak a cég vezérigazgatója. Tavaly ötmillió egyedi rendszámra vásároltak mintegy 13 millió e-matricát.

Az ellenőrzési rendszer azonban még így sem mindenki számára elrettentő – mondta a vezérigazgató, aki kifejtette: a megbüntetett autósok közel fele egyáltalán nem vesz matricát. Ők azok, akik abban reménykednek, hogy megúszhatják a bliccelést, és akár egy bírósági eljárást is „bevállalnak”. A pótdíjas eljárás 21 százalékába azok az úthasználók tartoznak, akik csak a díjköteles útra történő felhajtás után váltottak matricát. Ők sem úszhatják meg a csaknem 15 ezer forintos pótdíjat. A pótdíjasok 29 százaléka pedig valamit eltéveszt, például rosszul adja meg a rendszámot. Ezt később az 1470 forintos eljárási díj fejében még lehet korrigálni.

A bliccelők földrajzi elhelyezkedését nézve a legtöbb pótdíjas eljárás, mintegy 157 ezer eset a legnagyobb forgalmú M1-es autópályához köthető, a második helyet az M7-es, a harmadikat pedig az M0-s foglalja el, márpedig ez a legrövidebb útszakasz, amelynek minden kilométerére 7631 eset jut – emelte ki Börzsei.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.