BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ráncfelvarrás a Volánnál: kétezer új busz érkezik

Nagyjából kétezer új autóbuszt kíván vásárolni a következő két és fél évben a Volán-társaságok számára a nemzetgazdasági minisztérium, elsősorban hazai gyártóktól.

Nagyjából kétezer új autóbuszt kíván vásárolni a következő két és fél évben a Volán-társaságok számára a nemzetgazdasági minisztérium, elsősorban hazai gyártóktól – tudta meg a Magyar Idők a tárca vezetőjétől. Varga Mihály emlékeztetett: a nemzeti autóbuszprogramban 2015 óta 356 hazai buszt vettek a személyszállítók. A következő időszakban, 2017–2019 között megközelítőleg kétezer új autóbuszt szerezhetnek be a Volán-társaságok a Nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program keretében.

A nemzetgazdasági miniszter arról tájékoztatott: a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) a március 13-i ülésén elfogadta a Volán Buszpark Kft. – a Volán-társaságok járműbeszerzé­seit lebonyolító szervezet – hároméves tervét, amely 1849 új autóbusz vásárlását irányozza elő; a beszerzés fedezetét a nemzetgazdasági tárca biztosítja. Ez azt jelenti, hogy Volán-társaságok idén 423, 2018-ban 533, 2019-ben 893 új autóbuszt vehetnek. A tervezett beszerzések 97 százaléka a hazai gyártók típusválasztékából kerül ki. A cél az, hogy az autóbuszok átlagéletkorát 10 évre csökkentsék 2020-ig, lehetőleg hazai gyártóktól származó járművekkel.

Míg 2015-ben a magyar gyártók 99 autóbuszt adtak el, tavaly már 170-et, az idén februárig pedig a Kravtex Kft. 86 buszt szállított le a Volán Buszpark Kft.-nek, a Volánbusz Zrt. pedig januárban megrendelt 180 alacsony padlós csuklós autóbuszt az Ikarus Egyedi Kft.-től. A NABB március 13-i döntésével jóváhagyta, hogy a Volán Buszpark Kft. lízingkonstrukcióban szerezzen be 20 új, normál padlómagasságú és 80 új alacsony padlós szóló autóbuszt, lehetőség szerint magyar gyártóktól. A közbeszerzés kiírása folyamatban van – írja a Magyar Idők.

Lasszóval kell fogni a buszsofőröket

Mint arról korábban lapunk is beszámolt: a Volánbusz autóbusz-vezetőinek átlagbére tavaly bruttó havi 264 ezer forint volt, teljes munkaidő esetén ehhez még havi bruttó csaknem 41 ezer forint cafeteria társult, és itt is különböző ösztönzőkkel – például törzsgárda-kitüntetéssel, kedvezményes üdülési lehetőséggel, szükség esetén munkásszállással – igyekeznek megtartani munkavállalóikat. Hogy csökkentsék a munkaerőhiányt, folyamatosak a Volánbusz országos álláshirdetései. A társaság évente három-négy D jármű-kategóriás tanfolyamot tart, és 20-25 alkalommal szervez olyan tanfolyamot is, amelyen gépjárművezetői képesítési igazolványt lehet szerezni. A Volánbusznál 2016-ban közel 65-70 autóbusz-vezető hiányzott, ám ez nem okozott fennakadást a közszolgáltatási feladatainak ellátásában – hangsúlyozta akkor a társaság.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.