BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétszázezer liter napozószert kentek magukra a magyarok

A napozószerek forgalma Magyarországon értékben 1 százalékkal, míg mennyiségben 10 százalékkal nőtt 2016. június és 2017 májusa között - derül ki a Nielsen nemzetközi kereskedelmi láncok hazai forgalmát mérő adataiból.

A napkrémek közül a legnépszerűbb a naptej és a spray, de közkedveltek az önbarnító napozószerek és a napozás utáni termékek is. A vizsgált láncoknál az értékbeli eladás közelíti a kétmilliárdot, míg mennyiségben ez közel 200 000 liter napozóterméket jelent. Az eladások több mint harmada sajátmárkás termék – írja a Nielsen sajtóközleményében.

Forrás: Shutterstock

A nemzetközi kereskedelmi láncok hazai forgalmát mérő adatokból kiderült az is, kevesen kérdőjelezik meg a napvédőszerek fontosságát, és az UV-sugárzás elleni fokozott védelemre mind nagyobb gondot fordítanak magyarok. Az elmúlt három évben folyamatosan nőtt a napvédők, illetve a napozás utáni termékek forgalma a nemzetközi kereskedelmi láncoknál. Darabszámot tekintve a mért üzletláncoknál több mint egymillió flakonnyit értékesítettek 2016. június és 2017 májusa között, azaz 4 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A napozáskor használatos termékek piaca gyakorlatilag változatlan maradt, ám a napozás utáni szerek jelentősen nőttek. Jelenleg a kisebb, de feltörekvő szegmenst az önbarnító napozószerek piaca jelenti.

Ezzel szemben a napkrémek egyenesen tarolnak, a vizsgált láncoknál a forgalom közel háromnegyede az övék. Ezen belül, állagot tekintve, favorit a napkrém, és közkedvelt még a napvédő spray is. A fényvédő faktorok preferenciát tekintve leginkább a magas fényvédelmet nyújtó, 30-50 SPF-s termékek mellett tesszük le a voksunkat, százból megvásárolt termék közel fele ilyen. Az alacsony, 6 SPF alatti termékek iránti kereslet mind mennyiségben, mind értékben jelentősen visszaesett a vizsgált időszakban.

„A fokozott ultraibolya sugárzás elleni védekezésre egyre nagyobb figyelmet fordítanak Magyarországon is, és a közvetlen napsütéstől való tartózkodás mellett tudatosan óvjuk bőrünket” – mondta Rhorer Dávid, a Nielsen vegyi áruért felelős ügyfélkapcsolati vezetője. „Ez a tudatosság megjelenik a napozószerek forgalmának növekedésében, és a különféle szegmensek, úgymint napozás utáni termékek fokozatos hódításában is” – fűzte hozzá.

A Nielsen adataiból az is kiderül, hogy a kiszerelések között a nemzetközi kereskedelmi láncoknál népszerűek a 200 ml-es termékek. A gyermekeknek és babáknak való fényvédő termékek piaca is bővült.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.