BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elengedhetetlen a pontosság a légitársaságoknál

Az 55 százalékot is elérheti a valószínűsége annak, hogy az érkezés időpontja csúszik a menetrendben szereplőhöz képest a leggyengébb légitársaságok esetében – derül ki a FlightStats idei összeállításából.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is összeállította a FlightStats a légitársaságok toplistáját: az összehasonlítás alapja az, hogy mekkora a valószínűsége a késésnek – közölte a Bloomberg. Az összehasonlítás érdekes eredményeket hozott: a legrosszabb teljesítményt nyújtó cégeknél az 55 százalékot is elérheti a valószínűsége annak, hogy az érkezés időpontja csúszik a menetrendben szereplőhöz képest, míg a legjobbaknál a 12 százalékot sem éri el az arány.

Jim Hetzel, a FlightStats alelnöke szerint a lista összeállítása korántsem egyszerű feladat: a cég hozzávetőlegesen 500 különböző forrásból szerzi be az ehhez szükséges adatokat. A források között szerepelnek például a repülőterek, a légiirányítók jelentései, illetve az olyan központi szervezetek, mint az Eurocontrol adatai. „A számos különböző forrás mellett kihívást jelent, hogy az egyes adatok különböző formátumban, más-más mértékegységeket használva jutnak el hozzánk” – nyilatkozta Hetzel a hírügynökségnek. Mára ugyanakkor sikerült megteremteni a feltételeit annak, hogy az adatok szűrhetők és értékelhetők legyenek.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az idei lista tartalmazza az eddigi legjobb eredményeket, ami arra utal, hogy ezen a téren is egyre inkább nő a verseny a légitársaságok között. „A pontosság az egyik fő szemponttá lépett elő az összehasonlításnál, amelyre megéri energiát fordítani: a kevesebb késésnek pedig az utasok lehetnek az első számú nyertesei” – hangsúlyozta az alelnök.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.