BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Várakozáson felül teljesített az Alibaba

Az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál az elemzői várakozásokat meghaladó második negyedévi forgalmat jelentett.

Az elemzői várakozásokat felülmúló mértékben bővült az Alibaba online kereskedelmi portál forgalma 2017 második negyedévében. Az Alibaba Group Holding Ltd. bevétele 56 százalékkal, 50,1 milliárd jüanra (1 jüan = 38,84 forint), vagyis 7,51 milliárd dollárra emelkedett a második negyedévben. A Reuters által megkérdezett elemezők alacsonyabb, 47,7 milliárd jüan forgalommal számoltak.

Forrás: AFP

Az online értékesítésből származó bevétel aránya a teljes bevételen belül 86 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 73 százalékról. A részvényesekre jutó negyedéves nyereség közel a duplájára emelkedett, 2,17 milliárd dollár, részvényenként 83 cent volt.

Ahogyan azt korábban megírtuk, a múlt héten bejelentették: az Alibaba együttműködést kötött a Marriott szállodalánccal, amely az Alibaba teljes kínai ügyfélbázisa számára elérhetővé tette a Marriott tulajdonában lévő szállodaláncok, egyebek között a JW Marriott, a Ritz-Carlton, a Renaissance és az Autograph Collection szolgáltatásait.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.