BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brutális mennyiségű élelmiszert adott el a Tesco

A Tesco magyarországi áruházaiban 944 556 tonna élelmiszert értékesített a 2016-2017-es üzleti évben, és élelmiszer-feleslegének 29 százalékát ajánlotta fel jótékony célra.

A Tesco magyarországi áruházaiban 944 556 tonna élelmiszert értékesített a 2016-2017-es üzleti évben, ugyanakkor 19 233 tonna beszerzett élelmiszert már nem tudott eladni. Ebből 3421 tonna el nem adható, de emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert rászorulóknak adományozott a vállalat, míg 5755 tonna részben emberi fogyasztásra alkalmas, részben sérült élelmiszerrel állatmenhelyeknek segített – derül ki a Tesco Európa által első alkalommal készített élelmiszer-felesleg és -hulladék jelentésből. A közlemény szerint a 2016-2017-es üzleti évben az áruházlánc a Magyarországon keletkezett élelmiszer-felesleg 29 százalékát ajánlotta fel jótékony célra.

Forrás: AFP

 

A cseh, a lengyel, a szlovák és magyar áruházakat tömörítő Tesco Európa összesített adatai szerint a 2016-2017-es pénzügyi évben az áruházlánc több mint 3,32 millió tonna élelmiszert értékesített, működése során pedig 60 918 tonna élelmiszer-felesleg és -hulladék keletkezett. A feleslegből régiós szinten 8143 tonna élelmiszert adományozott rászorulóknak, valamint ajánlott fel állatmenhelyeknek, illetve takarmányozásra.

Arról is beszámoltak, hogy az áruházlánc Magyarországon 2014-ben indította el az áruházi élelmiszermentő programját, így a programban részt vevő áruházak munkatársai minden munkanap végén összegyűjtik a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszereket és azt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és partnerszervezetei segítségével rászorulóknak juttatják el.

A programban 2017. augusztus végéig több mint 7841 tonna adományt adott át az áruházlánc, ez mintegy 19,6 millió adag ételnek felel meg. Az adományozás már 118 magyarországi áruházban zajlik, a Tesco pedig arra törekszik, hogy 2020-ig minden közép-európai áruházában jótékony célra ajánlják fel az élelmiszer-felesleget.

Az Európai Unió 2016-os Eurobarométer jelentése szerint az élelmiszer-ellátási láncban jelentkező pazarlásért legnagyobb mértékben, 53 százalékban a lakosság, 31 százalékáért vendéglátó és feldolgozó ipar, 11 százalékáért a termelők a felelősek és csupán 5 százalékban a kereskedelem.

A Tescónak Magyarországon 206 üzlete van, ebből 112 hipermarket, és közel 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

A Londoni Értéktőzsdén (LSE) korábban közzétett előzetes beszámoló szerint a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat kivételes tételek nélkül számolt csoportszintű működési eredménye a 2016-17-es üzleti évben 1,28 milliárd font (470 milliárd forint) volt, 29,9 százalékkal több, mint az előző pénzügyi évben.

A csoportszintű értékesítés 4,3 százalékkal 49,9 milliárd fontra (csaknem 19 ezer milliárd forintra) emelkedett. A kötelezően elszámolandó tételekkel együtt mért, adózás előtti csoportszintű eredmény ugyanakkor 28,2 százalékkal 145 millió fontra csökkent.

Ez az a kimutatás, amelyben a cég feltünteti az egyszeri elszámolási tételeket, és ezt az idén alaposan megterhelte a három éve kirobbant könyvelési botrány miatt fizetendő bírság.

A beszámoló szerint a Tesco bevétele Magyarországon meghaladta az 595 milliárd forintot; ez a cég által számolt 373,8 forintos tavalyi átlagos fontárfolyamon 1,59 milliárd fontos egész évi magyarországi bevételnek felelt meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.