BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százezrek hajóznak a Dunán

Az elmúlt években átlagosan 300 ezren vették igénybe a szolgáltatást, tavalyelőtt 52,8, tavaly már 65,7 millió forint volt az ebből származó bevétel.

Az elmúlt években átlagosan 300 ezren vették igénybe a szolgáltatást, tavalyelőtt 52,8, tavaly már 65,7 millió forint volt az ebből származó bevétel – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kommunikációs osztálya a BKV-hajók kihasználtságát és jövedelmezőségét firtató kérdésünkre. A tájékoztatás szerint hétvégente, amikor a bérletek és a napijegyek nem érvényesek, az utasok többsége külön megváltott 750 forintos hajójeggyel utazik, hétköznap azonban ez az arány mindössze 15 százalék.

Az utasforgalmi tapasztalatok szerint a dunai hajójáratok kihasználtsága nagymértékben függ az időjárástól is: nyáron sokan, a téli időszakban viszonylag kevesen fordulnak meg a BKV-hajók fedélzetén. Emellett a hajójáratok forgalma egy-egy napon belül sem állandó, napszakonkénti ingadozások is tapasztalhatók. A BKK-nak arról nincsenek adatai, hogy arányaiban mennyi a magyar, illetve a külföldi utas, mindenesetre a fővárost elözönlő német, lengyel, holland vagy éppen brit turisták közül egyre többen választják ezt a módját a városnézésnek.

A forgalmat egy 130 személyes és négy 100 személyes hajó, továbbá két vízibusz látja el – részletezte a közlekedési központ. A flotta átlagéletkora harminc év, a járművek az európai uniós és a magyar műszaki követelményeknek egyaránt megfelelnek. A hajók karbantartása az üzemeltetést végző BKV Zrt. feladata, a költségek is ezt a társaságot terhelik. Mind a BKK, mind pedig a BKV Zrt. folyamatosan vizsgálja az új, gyorsabb hajók beszerzésének lehetőségét, mint ahogy azt is figyelemmel kíséri, milyen uniós vagy egyéb pályázati lehetőségek felhasználásával lehetne megvalósítani a beruházást.

A Budapesti Közlekedési Központ két jelentős idei fejlesztést emelt ki, amelyek mérföldkőnek számítanak a modern kori dunai hajózás életében. Az egyik az, hogy a budapesti kulturális élet két fontos színterét, a Művészetek Palotáját és a Nemzeti Színházat is bekapcsolták a fővárosi menetrend szerinti hajózásba: április 25-től a BKK D11-es és D12-es hajójárata is megáll délen a Müpa– Nemzeti Színház kikötőnél. Emellett szeptember 1-jétől hajóval is elérhető Budapest kedvelt szabadidős helyszíne, a Kopaszi-gát. A fejlesztésnek köszönhetően a D11-es és D12-es járat reggeltől estig Újpesttől, illetve a Rómaifürdőtől az új Kopaszi-gát–BudaPart kikötőig közlekedik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.