BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarosan minden egészségügyi dokumentum után mehet az sms

A december 15-i határidőre várhatóan minden gyógyszertár csatlakozik az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez (eeszt) – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának e-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa szerdán Budapesten újságíróknak.

Vartus Gergely elmondása szerint a december 15-i határidőre várhatóan minden gyógyszertár csatlakozik a rendszerhez. Hozzátette, a csaknem 3100 patika közül mintegy ötvennel van még „valami teendő”, de személyre szabott, szoros támogatást adnak nekik azért, hogy időben megkezdhessék az eeszt használatát. Arra a kérdésre, hogy a határidőt követően a be nem lépett patikák tudnak-e elszámolni e-receptet, hangsúlyozta, a november 1-jei indulás óta

átestünk egy-két verziófrissítésen, finomhangoláson, amelyek eredményeként tényleg nagyon gyors válaszidejű üzemmenetet sikerült létrehozni.

Azt is elmondta, a frissítéseket úgy hajtották végre, hogy az felhasználói oldalról észrevétlen maradjon. Szabó Bálint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főosztályvezetője ennek példájaként említette, hogy bizonyos változtatásokat hétvégén, nyitvatartási időn kívül hajtottak végre.

Forrás: MTI

Kiemelte, hogy a gyógyszertárak a papíralapú recepteket továbbra is hagyományos módon számolhatják el. Kitért arra is: fontos, hogy a felhasználók mihamarabb jelezzék, ha a rendszerrel problémájuk van, mert csak ennek ismeretében kérhetik a javítását a gyártótól.

Azt is elárulta az államtitkár, hogy december közepén újabb funkciókkal bővül a rendszer, jövőre pedig e-mail mellett SMS-t is kapnak a páciensek, ha egészségügyi dokumentumuk keletkezik, valamint elektronikusan is lehet meghatalmazást adni e-recept kiváltására.

Arra a kérdésre, hogy az eeszt-ben összegyűjtött adatokat később statisztikai céllal használhatják-e, a főosztályvezető elmondta: a hatályos törvényi szabályozást módosítani kellene ennek érdekében, mert jelenleg csak ellátási céllal férhetnek hozzá az orvosok az adatokhoz.

https://www.vg.hu/vilaggazdasag/december-15-tol-csak-e-receptet-tudnak-majd-elszamolni-patikak-693497/

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.