BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hónapokon belül elérheti a tízmillió hordót az amerikai kitermelés

A befektetők az amerikai olajkitermelés növekedésére figyeltek, emiatt esett a kőolaj ára pénteken. Az Egyesült Államok nemsokára a második legnagyobb olajkitermelő lehet a világon.

Január második hetében a várt 2,1 millió hordó helyett 6,4 millió hordóval 412,7 millióra csökkentek az Egyesült Államok nem stratégiai kőolajtartalékai az Energiainformációs Hivatal (EIA) adatai szerint. Ennek ellenére a WTI típusú és a Brent kőolaj ára is csökkent pénteken. Ezt részben az indokolja, hogy a vizsgált héten 258 ezer hordóval 9,75 millió hordóra nőtt az átlagos napi kőolajtermelés az Egyesült Államokban. Az EIA havi jelentése szerint az ország idén a harmadik helyről előrelépve a világ második legnagyobb olajkitermelője lehet.

Ahogy nő a kőolaj ára, úgy fognak be egyre több palaolajkutat a termelésre
Forrás: AFP

„A termelésnövekedés részben az alacsonyabb bázisadatoknak is köszönhető. Az előző héten rendkívül hideg, fagyos időjárás volt Észak-Amerikában, emiatt leállhattak a kitermelő kutak. Másik ok lehet, hogy nyolcezer olyan palaolajkutat fúrtak már meg, amelyeket még nem repesztettek, és így nem is termelnek belőlük, de most megkezdték a munkát. A repesztés mindössze 10-15 napot vesz igénybe, és az elmúlt hónapok olajdrágulása miatt egyre több helyen éri meg elkezdeni a kitermelést” – mondta Pletser Tamás. Az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint akár egy hónapon belül, de két-három hónapon belül biztosan elérheti az amerikai kitermelés napi átlaga a 10 millió hordót.

Ezzel már megelőzik a jelenleg második Szaúd-Arábiát, ahol 9,8–9,9 millió közötti ez az adat, miközben a kapacitás 12-13 millió, de a kitermelés-visszafogás miatt ezt nem használják ki. A napi 10,7-10,8 millió hordó olajat termelő Oroszország utolérése is reális cél év végére, amikorra az Egyesült Államok kitermelése már elérheti a 11 millió hordót. Az idei átlag várhatóan 10,5 millió lesz” – mutatott rá az elemző.

A kőolajjal egyébként a világon mindenhol csak a nagy intézményi befektetők vagy az igazi nagyágyúnak számító lakossági ügyfelek szoktak kereskedni. Ennek legfőbb oka, hogy az olajpiacon a legkisebb kontraktus 100 ezer hordó, ami nagyjából 1,6 milliárd forintnak felel meg. Aki kisbefektetőként akar kőolajjal kereskedni, annak két lehetősége van. Egyrészt a nemzetközi piacokon megtalálható ETF-eken (Exchange Traded Fund), azaz tőzsdén kereskedett befektetési alapokon, másrészt certifikátokon és warrantokon keresztül. A certifikát olyan értékpapír, amelynek árfolyamát valamilyen mögöttes termék árfolyama, vagy az olajnál egy árupiaci termék ára határozza meg. A turbo certifikát és a warrant gyakorlatilag tőkeáttétes certifikát.

„Az Egyesült Államokban vannak jó példák ETF-ekre. Aki arra spekulál, hogy az olaj ára egy bizonyos irányba mozdul el, annak az ETF azért jobb, mert nem adott lejáratra szól, mint a certifikát. Utóbbiak aktívabb kereskedést igényelnek, és a rövid távú kereskedésre alkalmasabbak” – mondta Pletser Tamás. Certifikátokkal a Budapesti Értéktőzsdén is lehet kereskedni. Az Erstének is van ilyen terméke. „A WTI olajra jelenleg öt certifikát érhető el, egy a következő határidőre vonatkozó indexcertifikát, amely 2019. szeptemberig mindig meghosszabbodik, ebben nincs tőkeáttétel. Itt egy előre meghatározott szorzó segítségével gyakorlatilag már egyharmincad hordónyi olajjal lehet kereskedni” – mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. befektetési szolgáltatásokért felelős igazgatója.

„A három long és egy short pozíciót kínáló turbó certifikát viszont a tőkeáttétel miatt kockázatosabb termék. Ezek egy jelentősebb, kedvezőtlen irányú ármozgásnál a korlátáron kiütődhetnek, de még ekkor is megmaradhat valamennyi pénz a befektetett tőkéből. A tőke akkor nullázódik, ha egy extrém mozgás következtében a korlát és a kötési ár között nem lehet zárni a pozíciót. Ezek a termékek a spekuláló kisbefektetők körében népszerűek” – tette hozzá Varjú Péter.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.