A mai bérterhek mellett nem tudnak érdemben emelni a kisvállalkozások

Szinte naponta jelennek meg új pályázatok, amelyek a kis cégeket támogatják. Valójában mekkora segítséget jelentenek ezek az uniós források?

Az uniós tagsággal érkező támogatások célja lemaradásunk behozása volt. Az első ciklusban gazdaságfejlesztésre azonban az összkeretnek csak a 16 százalékát fordíthattuk. Ebben talán az is benne volt, hogy a fejlett országok nem akarták, hogy gyorsan utolérjük őket – ez persze csak érzés, bizonyítani nem tudom. Ezzel szemben a második ciklusban már (2014-től) a keret 60 százalékát fordíthatjuk gazdaságélénkítésre, azon belül is 16 százalékot a kkv-k fejlesztésére, 9 százalékot innovációra, 15-öt pedig a foglalkoztatás bővítésére. Ezek nagyon kedvező ösztönzők, de sajnos azt kell mondanom, hogy a pályázati rendszer átalakítása miatt gyakorlatilag majdnem két év kiesett. Holott az lenne az érdekünk, hogy a kapott pénzzel minél előbb eredményeket produkáljon a gazdaság. Az ígéretek szerint viszont a választásokig minden pályázatot kiírnak. Most érdemes gondolkodniuk a vállalkozásoknak azon, hogyan tudnának építkezni. Az uniós támogatások valóban segítik a gazdasági növekedést. Ugyan a politika ezt halványabban említi, de tény, hogy uniós források nélkül ez a 3 százalékos és afölötti gazdasági növekedés nem következett volna be.

Gyakran emlegetett probléma, hogy a növekedést visszaveti az egyre nagyobb mértékű munkaerőhiány. Ez a kis cégek számára különösen nagy kihívás, hiszen a többség nem tud beszállni a bérversenybe. Ön mit lát a foglalkoztatás terén a legégetőbb gondnak?

Nagyon jó statisztikai képet látunk, 4 százalék alá csökkent a munkanélküliség. Ugyanakkor az is tény, hogy mintegy félmillió munkaképes magyar az országhatáron kívül dolgozik, mert úgy ítélte meg, hogy Magyarországon azt a keresetet, azt a teljesítményelismerést, amit ő várna, nem kapja meg. Ebben benne vannak az egészségügyi dolgozók, akiknél elég jelentős a differencia, de benne vannak a szakmunkások is. Azért harcolunk, hogy a kkv-k hosszú távon versenyképesek legyenek, ehhez pedig elengedhetetlen az emberi tényező és az, hogy tisztességgel megfizessék a munkavállalókat. Nem az az elsődleges cél, hogy teljesen utolérjük az uniós béreket, de teremtődjön meg az a környezet, amelyben a magyar életszínvonalhoz és árakhoz viszonyítva elégedett lehet a fizetésével a munkavállaló.

Kismértékben csökkentek a munkabérre rakodó adóterhek. Ez valós segítséget jelent a cégeknek?

Az elmúlt néhány évig sajnos ezen a téren nagyobb előrelépés nem történt, de ígéretet kaptunk, ha a költségvetési hiány 2 százalék körülire normalizálódik, akkor megindul a bérfejlesztés segítése. Ha az adórendszert vizsgáljuk, két meghatározó negatívuma van, ami a kkv-kat érinti. Az egyik az adminisztrációs terhek nagy és kedvezőtlen mértéke. A másik a bérterhek aránytalansága. Ha összességében nézzük az adóterheket, azt látjuk, hogy közel azonos szinten vannak az uniós átlaggal. A bérterhek viszont aránytalanul nagyok nálunk. Azt kell mondanom, ha a munkavállaló keres bruttó 200 ezer forintot, az a vállalkozásnak 247 ezer forintjába kerül, a dolgozó azonban csak (családi adókedvezmény nélkül) 133 ezer forintot kap meg. Ekkora terhekkel nem tud érdemben bért növelni egy kisvállalkozás, amikor a többségüknek köztudottan alacsonyabb a jövedelemtermelő képessége. A már példaként említett 200 ezer forintos bruttó keresetnél a 2017–2018-as adócsökkentés nagyjából ötezer forintot jelent. Ami nem elhanyagolható, kedvező, hogy elindultunk egy jó irányba, de ez még nem hoz átütő eredményeket.

Ígéretek most is vannak, hogy több mozgásteret kapnak a cégek, ami a bérek adóztatásában további mérséklést eredményezhet, amennyiben a költségvetés ezt lehetővé teszi. Erre nagyon nagy szükség lenne. Többek között azért is, hogy a belföldi piaci kereslet emelkedjen, és kedvezőbb szintre lépjen az emberek életszínvonala.

A bérterhek nagymértékű csökkenése ön szerint arányos bérnövekedést is eredményezne?

Úgy vélem, igen. Nem egy csapásra kell megváltoztatni a bérterheket, de legyen tervszerű a felzárkóztatás, és ezt nyilvánosságra kell hozni, tudatosítani az érintettekben. Ma, ha emeli a béreket egy vállalkozás, felhasználja a tartalékait, és nagyobb a veszély, hogy csődbe megy. A másik lehetősége, hogy kér hozzá segítséget. A rendszerváltás után nemigen álltak szóba a bankok egy vállalkozóval, mert általában nem volt kellő fedezete. Ma már a bankok is érzik, hogy a jövőt azokra kell építeni, akik helyben vannak. Mára kedvezőbb a megítélés, jobbak a kamatok, és nőtt az állami garanciavállalási háttér is. Ez nagy segítséget jelent a vállalkozásoknak abban, hogy forráshoz jussanak, fejlesszenek.

A munkaerőhiány egyedüli felelősének a bérszínvonalat tartja?

Nem kizárólag. Egészen más a foglalkoztatási helyzet például Borsodban, mint Vas megyében. Egy átlag borsodi nem gondolkodik azon, hogy mit kellene tanulni, és azzal a tudással elmenni Szombathelyre dolgozni. Még mindig nagyon alacsony a mobilitás az országon belül, ami mögött számos társadalmi és gazdasági jelenség áll. Véleményem szerint egy alapos, átfogó programra lenne szükség, hogy kereslet és kínálat a munkaerőpiacon is találkozzon. Egy ilyen kis országban ne legyenek ilyen hatalmas különbségek egyes területek között. Meg kellene vizsgálni, melyik területen milyen kiaknázatlan lehetőségek vannak, mit érdemes erősíteni. Ehhez pedig a tudomány és a gazdaság szorosabb együttműködésére is szükség lenne.

Az oktatás és az egészségügy is fontos tényező. Az is nagy probléma, hogy az oktatás, a képzés területén is nagyon alacsonyak a bérek, pedig jól felkészült, motivált oktatókra van szükség. Nagyon sok függ attól, hogy a tanár hogyan képzi a fiatalokat, hiszen ők lesznek a jövő munkavállalói. Ebben a helyzetben politikai színezettől függetlenül nagyon erős összefogásra van szükség. Az egészségügy esetében is hasonló a helyzet, hiszen ők gondoskodnak arról, hogy hosszú távon munkát végző, egészséges emberek éljenek az országban.

Egy kedvezőbb bérhelyzet kialakulása a társadalom minden területére kihat. Nem egyszerű egy lemaradt gazdaságot újjá­építeni és felzárkóztatni. Ugyanakkor nem lehetetlen, ezt több szomszédos ország példája is alátámasztja. Amikor azt nézzük, hogy Magyarország hol helyezkedik el a fejlettségi skálán, láthatjuk, van mit behozni és fejleszteni. Ebben az is szerepet játszik, hogy a korrupciós listán az 57. helyen állunk. Ez azért gond, mert a fejlődéshez egy olyan biztonságos közeget kell teremteni, ahol a valódi munka és teljesítmény megfelelő elismerést kap. Ez vonatkozik a társadalmi és az anyagi elismerésre is.

Természetesen olyan állapot sosem lesz, hogy mindenki elégedett a bérével, és nem akar többet keresni. Ámde véleményem szerint némiképp sérül a társadalmi igazságosság, ha arányaiban ugyanannyit vonnak le az alacsony keresetű munkavállalóktól, mint a milliós fizetéssel rendelkezőktől. Az is nagy ugrást jelentene, ha elérhetnénk, ne legyen alacsonyabb fizetés Magyarországon, mint nettó 200 ezer forint – természetesen a mai árak mellett –, hogy mindenki tervezhesse a jövőt. Ezzel persze a magasabb keresetűek fizetése is emelkedne. Ez egy soktényezős dolog. A szándék megvan, de konkrétumok még nincsenek. Szükségszerű lenne egy határidőt is szabni, mert nem fejlődünk olyan mértékben, mint ahogy a világ fejlődik körülöttünk.