Mégis miből?

Sűrűsödnek ismét a támadások a magyarországi atomerőmű építése ellen. Sorra jelennek meg spekulációk geológiai veszélyekre utalva. Új momentum, hogy a szomszéd ország, Ausztria frissen megválasztott, nagyon ifjú és roppant ambiciózus vezetője támadást intézett, feljelentve Magyarországot nemzetközi bíróságnál. Nem vagyok geológus, politikus pedig végképp nem. Ezért megbízható szakmai érveket aligha tudok felhozni földtani kérdésekben. Politikusnak persze nincs szüksége szakmai érvekre, ő bátran és általában roppant határozottan kész bármit kijelenteni olyasmiről, amihez kevéssé ért.

Paks II. geológiai kockázatainak kérdéséhez annyit érdemes hozzátenni, hogy egyrészt a geológus-szakemberek is vitáznak rajta, másrészt pedig ebben a térségben eléggé messzire visszatekintve sem voltak jelentékeny események.

Kétségtelen, hogy az 1763 júniusában bekövetkezett, 6,3-es intenzitású komáromi földrengés pusztító erejű volt. 63 emberéletet követelt, a város épületeinek harmada elpusztult, és részben összedőlt további több mint 350. De Komárom eléggé messze van Pakstól, és az elmúlt években-évtizedekben a hozzá közelebbi térségekben bekövetkezett rengések lényegében jelentéktelenek voltak (általában a Richter-skála szerinti 2-3-as erősségűek).

Természetesen ne feledkezzünk meg arról, hogy egész bolygónk földmozgásoknak van kitéve: tektonikus lemezek mozognak alattunk, és a bolygó belső szerkezete is involvál elmozdulásokat, rengéseket. Ezekkel szemben azonban jó tervezéssel biztonságosan lehet építeni, hiszen léteznek több száz méter magas toronyházak, például Japánban, ahol mindennaposak a rengések és gyakoriak a nagy erejű földmozgások is.

Az osztrákok panasza egészen más természetű. Jogi csűrcsavarok rejlenek benne, amit ugyancsak csavaros eszű jogászoknak kell megválaszolniuk. Nekem csak az jár az eszemben, hogy nicsak!, éppen az osztrákok tiltakoznak az atomerőmű ellen. Jó, a zwentendorfi atomerőművet még üzembe állítása előtt a népszavazás – igen csekély, néhány tizedszázalékos többséggel – leállíttatta (most naperőműként működik), megfosztva az országot 700 megawattnyi villamos teljesítménytől. Ám mit szóljanak egy másik tényhez a magyar zöldek? Ismert, hogy ők ellenségként tekintettek a dunai vízlépcsőre, le is bontatták a 85 százalékban kész művet, megfosztva országunkat 440 megawatt villamos teljesítménytől. Mit szólnak ahhoz, hogy az osztrák Duna-szakaszon tizenegy vízlépcső működik? Ha az osztrákok szerint nálunk nem lehet atomerőmű, akkor nekik se legyen vízlépcsőjük… No persze, mérhetetlenül ostoba gondolat ez. Ám jól beleillik egyes politikusok gondolkozásmódjába.

De félre a gyermeteg viccelődéssel. Sokkalta fontosabb, hogy ha nem pótoljuk a lassan (jó, ez a „lassan” mintegy húsz év) élete végére érő reaktorainkat újakkal, miből lesz villanyunk? Olajból, gázból? Amelynek állandóan ingadozik az ára, és bármikor jöhet egy újabb árrobbanás? Szénből? Amelynek kibocsátásai terhelik a légkört, veszélyeztetve bolygónk sérülékeny klímarendszerét? Szélből, napsugárzásból? Az ebből származó energiát tárolni kell (kéne), és a szükséges új távvezeték építése meg új vezérlési rendszer ugyancsak nagy költségekkel jár, és még a tervei sincsenek meg nálunk. Megújuló persze a víz is, na de, ugye, az nem illik a magyar lélekhez. Importból? Már most is csaknem egyharmadban import fedezi villamosenergia-ellátásunkat. Növeljük tovább, ha nem számíthatunk a jelenleg országunk igényét mintegy 40 százalékban kielégítő nukleáris energiatermelésre? És meddig észszerű a nagyarányú import a nemzeti függetlenség szempontjából?

Kérdések, amelyeket elfogulatlanul, meggyőző és sokoldalú szakmai érvekkel alátámasztva szabad csak megválaszolni. Ezek helyett a politikai szlogenek uralják a terepet.