BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős áruházi forgalom lesz húsvétkor

A tavalyinál is erősebb húsvéti forgalomra számíthat a kiskereskedelem, a vásárlók változatlanul a sonkákat, a tojást, a kalácsokat és a csokoládé figurákat keresik leginkább, a minőségi termékek iránt egyre nagyobb az igény.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint nagyobb húsvéti forgalom várható a tavalyinál az idén. Vámos György, a szervezet főtitkára elmondta, hogy

az ünnephez kapcsolódó élelmiszervásárlások túlléphetik az 50 milliárd forintot.

Ugyancsak 50 milliárd forinttal nőhet az iparcikkek forgalma márciusban a januárihoz, illetve a februárihoz képest, bár erre nemcsak a húsvéti, hanem a tavaszi szezonális vásárlások is hatással vannak.

A teljes kiskereskedelmi forgalom így 100 milliárd forintnál is nagyobb összeggel bővülhet márciusban a januári-februári költéshez képest – fejtette ki az OKSZ főtitkára.

Forrás: AFP

A húsvéti forgalom átlagosan 5 százalékkal volt nagyobb tavaly a 2016-ban tapasztaltnál, a CBA Kereskedelmi Kft. az idei szezonban is nagyságrendileg erre a növekedésre számít.

A társaság tapasztalatai szerint a vásárlók az idén kicsit előbb kezdték meg a felkészülést, ennek oka az lehet, hogy az ünnep április elején van a fizetések időszaka előtt, illetve nagypéntek munkaszüneti nap.

A legutóbbi hétvége is megnövekedett forgalmat hozott, az igazi vásárlói rohamra azonban a hét közepétől számítanak.

A CBA közölte, hogy minden ünnepi időszak előtt megfigyelhető, hogy a vásárlók az évközihez képest magasabb minőségű termékeket vesznek.

Húsvétkor a sonkából egyre inkább a hagyományos érlelésűt, a csokoládé figurákból pedig a magas kakaótartalmúakat keresik.

Jelentősen megélénkül ilyenkor a tojásforgalom is, dupla annyi fogy, mint a normál időszakokban.

Forrás: AFP

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. a húsvéti forgalom 6-7 százalékos növekedésére számít az előző év azonos időszakához képest.

A társaság továbbá közölte: a húsvéti időszak erősebb az átlagosnál, de a karácsonyitól elmarad, ugyanakkor tavaly a pékáruk húsvéti forgalma például meghaladta a karácsonyit.

Húsvét előtti héten átlagosan 36 tonna kalácsot és több száz tonna sonkát adnak el a Spar-üzletekben,

tojásból pedig kétszer annyi is fogyhat ilyenkor, mint más időszakokban – jelezte a cég.

Az Auchan Magyarország Kft. a húsvéti időszakban 10 százalék feletti forgalomnövekedésre számít a tavalyi év azonos időszakához képest, és 20 százalékos növekedésre az előző hónaphoz képest.

Az áruházlánc is az utolsó hétre várja a legnagyobb rohamot. A nagypéntek munkaszüneti nappá válása várhatóan nem okoz forgalomcsökkenést, csak átrendeződést, az előző és az utána következő napokon koncentrálódhat a kieső pénteki nap forgalma.

A legnépszerűbb termékek húsvétkor továbbra is a tojás, a sonka és a kalácsok, valamint a különböző sütemények és a csokitojások, csokinyuszik.

Húsvét előtt 30-40 százalékkal emelkedik a tojásforgalom.

Forrás: AFP

Ebben az évben várhatóan több száz tonna sonkát értékesít majd az Auchan, amelynek körülbelül 20 százaléka a húsvéti időszakban fogy el.

A hagyományos magyar árérzékenység mellett egyre inkább nő az igény a minőségi, prémium termékekre minden termékcsoportban – jelezte az Auchan is.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. tájékoztatása szerint a húsvéti forgalom akár másfélszeres is lehet a normál időszakokhoz képest. Az áruházlánc szintén azt közölte, hogy a karácsony után a húsvét a második legforgalmasabb időszak. Az ünnephez közeledve nő egyre jobban a forgalom, a csúcs az ünnepet megelőző napokban várható.

A húsvét előtti hónapban értékesíti a Tesco a füstölt áru éves forgalmának csaknem felét,

a tojás éves volumenének 15 százalékát, valamint a kalácsok éves mennyiségének csaknem 25 százalékát.

Az áruházlánc idén 4 millió figurás édességgel, 15 millió tojással, csaknem 1100 tonna húsvéti füstölt áruval és 200 tonna kaláccsal készül a húsvéti élelmiszerek iránt megnövekedett keresletre.

A korábbi évek tapasztalatai alapján a parfüm és kölni termékcsoportban mintegy 5 százalékos forgalomnövekedésre lehet számítani.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.