A kisvállalkozók kezében az építőipar sorsa

Nem éri el az évi 7 millió forintot az építőipari mikro- és kisvállalkozásoknál az egy főre jutó termelési érték – az elvárható 12-15 millió forint lenne. A tízfősnél kisebb cégek adják az ágazat termelési értékének több mint 40 százalékát, tavaly mintegy ezermilliárd forintot, az alacsony hatékonyságuk ezért is probléma – állapította meg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elemzése. A mikro- és kisvállalkozásokra fókuszáló, most első alkalommal készült tanulmánnyal a szervezet az Információs és Technológiai Minisztériumnál zajló műhelymunkát szeretné segíteni.

Mint Koji László, az ÉVOSZ elnöke a Világgazdaságnak elmondta, a legkisebb vállalkozások hatékonyságának javítása ágazati érdek, hiszen az építőipari cégek 89 százaléka öt dolgozónál kevesebbet foglalkoztat.

Különösen a speciális szaképítésben (92 százalék), az épületgépészeti szerelésben (91 százalék) és a befejező építésben (94 százalék) jelentős a mikro- és kisvállalkozások aránya.

Mint Koji László kiemelte, minél kisebb egy cég, annál kisebb az egy főre jutó árbevétele, bár a NAV által látható adatokat némileg torzítja a feketegazdaság. A főként a lakossági szektorban tevékenykedők bevételének egy része láthatatlan, de a probléma még ennek tudatában is jelentős és markáns.

A legkisebb cégek többnyire bérmunkásként dolgoznak. A korszerűsítéshez nincs se forrásuk, se eszközparkjuk, ráadásul a bankok is kockázatos ügyfélnek tekintik őket. Ezek a cégek előlegekből finanszírozzák generálkivitelezői megbízásaikat. Zömében olyan szakemberekről van szó, akik a rendszerváltás óta jellemzően kényszervállalkozók, a kis cégeik öngondoskodási rátája rendkívül alacsony, a minimálbérből pedig minimális nyugdíj lesz. Ráadásul a hamarosan nyugdíjba vonulók utolsó hét-nyolc aktív éve recesszióban telt, utánpótlás alig van, tíz cég közül három-négy éli csak túl a generációváltást.

Eközben a közepes és nagyvállalatok egy főre jutó termelési értéke ma 15-17 millió forint, vagyis a mikrovállalkozások számára az egyik megoldás a növekedés. Stabil termelési hálót kell szőni közöttük az ad hoc jellegű kapcsolatok és alkalmi együttműködések helyett. Koji László szerint nincs egységes recept. A nagyobb cégek is felkarolhatják a kisebbeket, és a kicsik is együttműködhetnek egymással.

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható