BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bizonytalan az OPEC-csúcs kimenetele

A piac által várt, napi 1,3 millió hordós kőolaj-kitermelési visszafogás legfeljebb az árszint fenntartására lehet elég – állítják elemzők.

Oroszország és Szaúd-Arábia abban állapodott meg a hét végén, hogy 2019-re is meghosszabbítja együttműködését a kitermelés korlátozásában, de az alku pontos részletei még nem ismertek. Holnap talán ez is kiderül, amikor Bécsben megkezdődik a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) csúcstalálkozója, amelyen megegyezésre kell jutniuk a korlátozásban részt vevő országoknak.

Piaci források szerint a kartell és szövetségesei napi 1,3 millió hordós visszafogást terveznek, de nagyon sok még a bizonytalanság.

A kanadai Alberta állam például most közölte, hogy kapacitásproblémák miatt napi 325 ezer hordóval csökkenti a kitermelést. Kérdés, hogy ezt az OPEC figyelembe veszi-e a saját kvótacsökkentésekor, vagy sem. Nem segíti a döntést, hogy a részt vevő országoknak eltérő árfekvés lenne ideális költségvetésük egyensúlyban tartásához. A moszkvai energiaügyi minisztérium számításai szerint Oroszországnak legalább 40 dolláros hordónkénti kőolajár kellene, míg Szaúd-Arábiának a Nemzetközi Valutaalap szerint a 87,9 dolláros lenne megfelelő. Tizenkét fontos kitermelőnek átlagosan a 89,1 dollár lenne ideális, de Venezuela például 223 dollárnál tudná rendbe hozni régóta válságban lévő gazdaságát. A WTI referenciatípus tegnap 53 dollár per hordó körül mozgott.

Fotó: Omar Marques / Anadolu Agency

Ha napi egymillió hordónál kisebb visszafogásról döntenek, akkor 40 dollárhoz közelíthet a WTI ára. Az 55-60 dolláros árhoz legalább egymillió hordós csökkentés kell. Az ár akkor emelkedhet, ha ennél lényegesen nagyobb visszafogást vezetnek be. Az sem kizárt, hogy Szaúd-Arábia nyitva hagyja a mennyiségi kérdést. Ezt részben az indokolná, hogy a Hasogdzsi-gyilkosság miatt nem akarnak konfrontálódni az Egyesült Államokkal

– mondta a Világgazdaságnak Pletser Tamás, az Erste elemzője. Szerinte ahhoz, hogy az orosz gazdaság számottevő növekedést mutasson fel, 70 dolláros ár lenne megfelelő Moszkvának.

Az OPEC-csúcson részt vevő minden országnak egy szavazata van, de valójában a szaúdi–orosz megállapodáson múlik az együttműködés hatása. E két ország adja az OPEC és szövetségesei által naponta felszínre hozott, 40 millió hordós kitermelés több mint felét, 22 millió hordót. Az öböl menti országok – Katar kivételével – Szaúd-Arábiával szoktak szavazni, míg Azerbajdzsán és Kazahsztán Oroszországgal

– tette hozzá az elemző. Az elmúlt években olyan mértékben megemelkedett az Egyesült Államokban kitermelt palaolaj mennyisége, hogy az OPEC emiatt nem tud hatékonyabban fellépni az árak szabályozásában. Ha az a napi 7,5 millió hordós palaolaj-kitermelés nem lenne, amivel már szinte önellátó az Egyesült Államok, akkor a kőolaj ára 100 dollár felett lenne hordónként” – vélekedett Pletser Tamás.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.