BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén alacsony maradhat az olaj ára

A HSBC jócskán rontotta a Brent és a WTI olajfajták idei hordónkénti átlagárára vonatkozó előrejelzését, elsősorban arra a várakozására, hogy az Egyesült Államok jelentősen növeli a termelését.

A HSBC, a legnagyobb európai bank legfrissebb becslésében azzal számol, hogy az északi-tengeri Brent olajfajta idei átlagára 64 dollár lesz az eddig várt 80 dollár helyett.

A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta idei átlagárával kapcsolatos várakozását 74 dollárról 57 dollárra csökkentette a HSBC.

A bank elemzői szerint a kőolaj ára nagyban befolyásolja majd az amerikai olajtermelés nagyságát. Amennyiben a Brent ára 50 és 70 dollár között mozog majd, akkor az amerikai olajtermelés idén átlagosan napi 800 ezer hordóval bővül.

Fotó: Shutterstock

Kedden, röviddel 8 óra előtt a Brent 80 cent (1,36 százalék) drágulással, 59,79 dolláron állt, a WTI ára 71 centtel (1,41 százalékkal) 51,22 dollárra nőtt.

Az Egyesült Államok olajtermelése már most rekordközeli szinten áll és idén minden bizonnyal újból a világ vezető olajtermelőjévé válhat, miután a hetvenes évek közepén a Szovjetunió vette át az elsőséget.

Az Egyesült Államok hosszú évtizedeken keresztül a világ legnagyobb olajtermelője volt. A Szovjetunió olajtermelése 1974-ben, a szaúdi olajtermelés pedig 1976-ban körözte le az amerikait.

A 70-es évek végén a szovjet olajtermelés harmadával múlta felül az amerikait, a 80-as évek végén pedig már a kétszerese volt. Az Egyesült Államok elsősorban a palaolaj-termelés felfuttatásával állhat ismét az olajtermelő országok listájának élére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.