BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Főnixmadárként támadt fel a Tesco

Extraprofitot hozott a drasztikus költségcsökkentés.

A brit Tesco adózás előtti nyeresége a február végén lezárt 2018–2019-es üzleti évben 29 százalékkal 1,67 milliárd fontra ugrott – közölte a kiskereskedelmi konszern tegnap Londonban. Ennél is meredekebben, 34 százalékkal 2,21 milliárd fontra emelkedett a cégnél kiemelt figyelemmel kísért adat, az egyszeri és kivételes tételeket nem tartalmazó, kiigazított üzemi eredmény. A FactSet elemzői konszenzusa ezen a soron csupán 1,57 milliárd fontra számított. A Tesco 11 százalékkal 63,9 milliárd fontra gyarapodó globális árbevétele ugyanakkor hajszállal elmaradt a FactSet konszenzusától, a 64,1 milliárd fonttól.

Jól halad viszont a társaságnál a költségcsökkentési program, tavaly éves szinten további 532 millió fonttal 1,4 milliárdra növelték a megtakarításokat, a mostani üzleti évben elérheti a cég a célként kitűzött évi 1,5 milliárd fontos kiadáscsökkentést.

Fotó: AFP

Ez persze munkahelyekbe kerül. Az a januári döntés például, hogy kilencven boltban megszüntetik az élelmiszerpultokat, mintegy kilencezer állást veszélyeztet a BBC szerint. Emellett megszüntették a Tesco Directet is, de létrehozták a Jack’s diszkontláncot – ezzel a Tesco a német Aldival és Lidllel vette fel a harcot. Felvásárolták a Booker nagykereskedelmi társaságot is, így hetven Tesco áruházban az ömlesztett áruk vásárlása is lehetővé vált.

Az idén megint új helyzetet teremthet a brit kiskereskedelemben a Sainsbury’s és az Asda – pillanatnyilag a versenyhivatal által vizsgált – egyesülése, a Marks & Spencer’s és az Ocado frigye, valamint az Amazon élelmiszer-kereskedelmi egységének, az Amazon Freshnek a megnyitása, és persze a Brexitről sem feledkezhetünk el – mondta Julie Palmer, a Begbies Traynor elemzője a BBC-nek.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.