BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Heteken belül engedélyezik az amerikai alkatrészek eladását a Huaweinek

A washingtoni hatóságok 2-4 héten belül megkezdik az engedélyek kiadását az amerikai cégeknek alkatrészek szállítására a Huewei kínai telekommunikációs vállalatnak.

Erről a Reuters számolt be egy félvezetőkkel kereskedő amerikai cég képviselőjére hivatkozva. A név nélkül nyilatkozó forrás azt mondta, hogy részt vett az amerikai pénzügyminisztérium július 11-én Washingtonban tartott megbeszélésén, ahol egy illetékes azt mondta, hogy 2-4 héten belül elkezdik a licence-kiadást, kezdetben minden egyes ügyletet külön bírálnak majd el.

A Huawei tavaly csaknem 70 milliárd dollárért vásárolt alkatrészeket, ebből 11 milliárd dollárért amerikai cégek szállítottak, olyanok mint például a Qualcomm, az Intel és a Micron Technology.

Fotó: AFP

Az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén tette fel a Huaweit és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől. A szankciók megbénították a Huawei hozzáférését több nagy, félvezetőket és szoftvereket gyártó beszállítóhoz.

Megegyezés

A június végén Oszakában Hszi Csin-ping kínai államfővel tartott tanácskozáson Donald Trump beleegyezett, hogy felfüggeszti 300 milliárd dollár értékű kínai importcikkre tervezett pótvámok kivetését. Ennek célja az volt, hogy a korábban megszakadt kereskedelmi tárgyalások ismét folytatódhassanak. Az amerikai elnök emellett a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalattal szembeni szankciók enyhítését is kilátásba helyezte. Kína cserébe amerikai mezőgazdasági termékek nagyobb mennyiségű beszerzését ajánlotta fel.

A világ két legnagyobb gazdasága között folyó kereskedelmi tárgyalások május elején szakadtak meg, miután amerikai vezetők azzal vádolták Kínát, hogy visszalépett korábban vállalt kötelezettségei egy részétől, amelyek már bekerültek a megállapodás csaknem teljesen kész szövegtervezetébe. Kínai oldalról ezt cáfolták, és Washingtont tették felelőssé a túlzott nyomásgyakorlást hangsúlyozva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.