BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bekeményít a Google a koronavírus-reklámok ellen

A Google már így is 200 millió olyan reklámot távolított el, amelyben koronavírust gyógyító csodaszereket, orvosi eszközöket reklámoztak.

A Google nem ad teret többé a koronavírus-járványra vonatkozó összeesküvés-elméleteknek – jelentette be pénteken kiadott közleményében a kaliforniai óriásvállalat.

A Google már eddig is tiltotta azokat a reklámokat és tartalmakat, amelyek általában betegségek megelőzésére vonatkozó álhíreket és „csodakúrákat” hirdettek, oltásellenes mozgalmak népszerűsítését vagy egyes betegségek kezelésének elutasítását szorgalmazták.

A pénteki bejelentés mindazon reklámokra és tartalmakra vonatkozik, amelyek

az új típusú koronavírussal kapcsolatosan a tudományos közmegegyezésnek ellentmondó információkat közölnének.

Ezek körébe tartoznak a koronavírus eredetére vonatkozó tartalmak vagy az olyan anyagok, amelyek szerint a járvány pusztán kitaláció, a koronavírus biológiai fegyver, vagy Bill Gates Microsoft-társalapító összeesküvésének „terméke”.

Fotó: AFP

„A koronavírus-járvány kitörése óta keményen dolgoztunk azon, hogy megóvjuk fogyasztóinkat a csaláson alapuló, veszélyes és kártékony reklámoktól és tartalmaktól” – olvasható a Google közleményében, amely említést tesz arról is, hogy

a vállalat a járvány kitörése óta több mint 200 millió reklámot távolított el. Ezek többnyire az orvosi segédeszközök járvány miatt kialakult hiányára alapozva próbáltak nyerészkedni, óriási árral kínálva egyes termékeket.

A Google jelenleg csupán alig néhány reklámozónak – kormányzati szervezeteknek és egészségügyi szolgáltatóknak – teszi lehetővé, hogy a platformján a járvánnyal kapcsolatos hirdetéseket tegyen közzé.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.