BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közzétette féléves jelentését a Berentzen-csoport

A koronavírus sem tudta megtörni a likőrjeiről elhíresült vállalatot, bár a kocsmák bezárása érzékenyen érintette a társaságot.

Publikálta féléves pénzügyi eredményeit a német Berentzen-csoport. A Magyarországon főképp az almalikőrjeiről híres vállalat egész jó számokat produkált a pandémia ellenére – olvasható az EQS Group jelentéséből.

Közlésük szerint ugyan elmaradtak az elvárt számok,

ám a 73,5 millió eurós konszolidált bevétel így is szépnek mondható.

A 2019-es első félévben hatmillió euróval volt több a bevétel. A kamat és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredménye a cégnek pedig 2,1 millió euró volt.

Fotó: Friso Gentsch/dpa

Oliver Schwegmann, a Berentzen-csoport ügyvezető testületének tagja pozitívként értékeli, hogy a céget nem törte meg a pandémia, de hozzátette: jobb eredményekre számítottak. Meglátása szerint a vírus alatt megváltoztak a fogyasztási szokások, rengeteg vendéglátóhely volt bezárva, ami nem tett jót a megrendeléseknek. Érdekesség: az alkoholmentes italok értékesítése huszonöt százalékkal csökkent.

A Berentzen-csoport részvényeivel a frankfurti tőzsdén is kereskednek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.