Szektorsemleges finanszírozás a megoldás

A kormányzat eltökélt szándéka az egészségügy átalakítása. Az állami szektorban történő orvosbéremelés felhajtó erő a magánszektorban is?

Ebben a tekintetben a két szektor teljesen független egymástól. Ugyanis ha valaki egy állami finanszírozás nélküli rendszert üzemeltet, mint ahogy a TritonLife csoporthoz tartozó rendelők és kórházak is működnek, lehetségessé válik, hogy az évi 4-5 milliárd forint nettó árbevételből a rendszer által diktált és az igényeknek megfelelő díjazást adjon az orvosainak is.

Ennek nincs köze az állami orvosbérekhez, e tekintetben nagyon távol áll egymástól a két rendszer. Ugyanakkor szerintem nincs két szektor, hanem csak egyetlenegy, amelynek sem a beteg ember, sem az ellátó orvos és szakdolgozó szempontjából nem kellene kettéválnia, mint ahogy igazából már ma sem válik ketté. Sőt, majdnem elválaszthatatlanul összeolvadtak a vonalak.

A legnagyobb probléma ezzel ma az – és ennek szétválasztásáról többször beszélt maga a miniszterelnök is –, hogy ugyanazok a szakemberek keverednek, a páciens előtt egyszer magánorvosként, egyszer állami ellátóként jelennek meg, sokszor a magánrendelőből beküldött beteg ellátása során a közösségi eszközöket és forrásokat magáncélokra felhasználva. Ez nem jó.

A beteg embert egyetlen dolog érdekli, ez pedig az, hogy gyorsan jusson a legmagasabb színvonalú egészségügyi szolgáltatáshoz. Egyetlen fő tényező választja el ma a magán- és az állami oldalt:

az igazságtalan és mindenkinek káros finanszírozási rendszer.

Ugyanis ma a magánszolgáltatók egy része hiába végzi kiemelkedő színvonalon a betegellátást, nem jut állami finanszírozáshoz, míg más magánszolgáltatók már élvezik ezt a segítséget, így a páciens az egyik helyen ugyanazért sokkal többet fizet, mint a másik helyen, miközben mindenki tisztában van azzal, hogy az ingyenes állami rendszer sem ingyenes.

Akkor mi oldhatná meg a problémákat?

Az állami rendszerben hosszúak a várólisták, a magánellátást pedig sokan nem tudják megfizetni. Ezt a problémát a szektorsemlegesség oldhatná fel. Arra lenne szükség, hogy transzparens módon, az adott ellátóhely szakmai megfeleltetése és szakmai munkájának folyamatos ellenőrzése mellett történjen a finanszírozás, kizárólag szakmai kritériumok alapján, függetlenül az ellátóhely tulajdonosától.

A beteget nem érdekli, hogy kié a fal vagy a műtőlámpa abban a kórházban, ahol gyógyítják.

Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban is meglepően nagy számban működnek privát intézmények, amelyek ugyanúgy elláthatnak a biztosítói rendszeren keresztül visszajutó központi források terhére minden járulékfizető állampolgárt, vagyis pusztán a magántulajdonú ellátóhely miatt nem sérül a szolidaritás elve.

Ha egy jó színvonalú magánintézmény jogosult lenne arra, hogy a betegek ellátását például a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő az állami térítési kvóták 80-85-90 százalékával finanszírozza, e fölött pedig számlát állíthatna ki a páciensnek, akkor ezzel mindenki jól járhatna.

Az állam kiadásai mérséklődnének 10-15-20 százalékkal, de közben nem ő fektetne be milliárdokat az épületekbe, eszközökbe, nem ő fizetné a fenntartásukat, a rezsit és a személyzetet, miközben a polgár úgy érezné, hogy választási lehetősége van, és legalább valamit visszakap abból a járulékból, amit befizetett az évek során, ráadásul hamarabb is jutna ellátáshoz.

Minden szinten gyorsabban és nem kizárólag adófizetői pénzből fejlődne az ellátóhálózat, a terhek egy részét átcsoportosítva a magánbefektetőkhöz.

Mennyi forrásra lenne szüksége a hazai egészségügynek ahhoz, hogy „normális” kerékvágásban működhessen?

Lehet, hogy meglepő a válaszom, de a jelenlegi rendszerbe én nem tennék lényegesen több pénzt. A most fennálló rendszerünk feleslegesen túlnőtt, elöregedett, gazdaságtalan infrastruktúrát cipel, továbbá – ami a legfontosabb – a fenntartó nem eredményt, hanem aktivitást finanszíroz.

Egészséggazdasági szakemberként a jelenlegi rendszert pazarlónak tartom. Ez nem a mostani kormány működése következtében lett ilyen, hanem a tehetetlenség, a 80-as évek végétől mindig hiányzó valódi átalakítások hiánya miatt. Jelenleg az egészségügyben nem az eredményesen meggyógyított beteg hozza a bevételt az ellátó intézménynek, hanem a minél több rajta végrehajtott, „kódolható” és bevételre váltható tevékenység.

Aktivitást finanszírozunk, nem eredményt.

Ezzel senkit nem akarok megsérteni, hiszen a kormány láthatóan jó úton jár, hozzáfogott egy átfogó és sok szegmenst érintő elemzéshez, amely tudomásom szerint pontosan a fenti elvek mentén keresi a megoldást.

Én a rendszer anomáliáiról, és nem a benne dolgozók hibáiról beszélek, ők csak alkalmazkodnak a körülöttük működő rendszerhez, a kollégáim nagy része a nehézségek ellenére is nagyon keményen dolgozik, és hősiesen helytáll.

Milyen további terveik vannak a TritonLife csoporttal a debreceni bővítés után, ami eddig egymillió euróba került?

Nem titkolt célunk, hogy egy budapesti központú, de országosan elérhető, minden fontosabb földrajzi régióban jelen lévő, magas minőségi kritériumoknak megfelelő, integrált járó- és fekvőbeteg-ellátó rendszert építsünk ki néhány év alatt Magyarországon.

A budapesti TritonLife Róbert Magánkórház és a két nagy fővárosi járóbetegcentruma, a TritonLife Medical Center Hegyalja és TritonLife Medical Center Genium után fontos lépés az első vidéki járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmény, a TritonLife Magánkórház Debrecen egy partnerség keretében történő indulása, ami ezekben a hetekben fokozatosan megy végbe.

A következő huszonnégy hónapban további akvizíciókat is tervezünk,

és a debreceni mintára hamarosan nyitunk a Dunántúlon is.

Összesen legalább öt vidéki integrált intézmény működtetését tervezzük belátható időn belül.

Mekkora árbevételt értek el tavaly, és mire számítanak az idén?

Cégcsoportunk egyre komplexebb, ezért holdingszinten kell gondolkodnunk, ebből adódóan a válaszom magában foglalja minden gazdaságilag aktív társaságunk árbevételét: 2018-ban a konszolidált számokat figyelembe véve 2,6 milliárd forint volt az árbevételünk, 2019-ben a 3,8 milliárd forint nettó árbevételünk 46,8 százalékos növekedés volt az előző pénzügyi évhez viszonyítva.

Az év első nyolc hónapjában 13 százalékkal emelkedett a TritonLife csoport árbevétele

Az idei első nyolc hónapban 13 százalékos árbevétel-emelkedést realizáltunk a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, összességében pedig 4,3-4,5 milliárd forint konszolidált árbevételt várunk 2020-ra. A járvány bizonyos tevékenységeket háttérbe szorított, másokat fontosabbá tett, ugyanakkor azt látjuk, hogy a növekedés nem tört meg, egyre több páciens keresi rendszereinkben a gyógyulás lehetőségét.

Tavasz óta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Egészségügyi Szekciójának elnökeként is dolgozik. Milyen célokat tűzött ki?

A VOSZ abszolút szektor­sem­leges szervezet, vállalkozókat, munkáltatókat is képvisel. Ezek lehetnek magán-, de lehetnek állami fenntartású munkáltatók is.

Az Egészségügyi Szekció az Embert a középpontba című programon dolgozik,

amelynek fő célja és eleme az orvosok és diplomás szakdolgozók szellemi szabadfoglalkozású státuszának megteremtése.

Ez megoldaná a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) szabályváltozása miatti anomáliákat is, a mellékállások és a szabad munkahelyválasztás kérdését, és lehetővé tenné, hogy sok állami munkáltató se veszítse el a működéséhez szükséges személyi minimumot, miközben az egészségügyi szakember maga dönthetne a sorsáról, mint ahogy egy mérnök, ügyvéd vagy hegesztő.

Ráadásul így – mindamellett, hogy a szakember is jobban járna – az állami és a magánmunkáltatóknak is csak arra az időszakra kellene fizetniük az orvost, amikor tényleg termelőmunkát végez.

Szeretnénk, ha az orvos önálló entitásként eldönthetné, hogy – bevételi határ nélkül, kiszámítható és korrekt mértékű adóteherrel – hol, mikor és milyen ellátóhelyen dolgozik.

Hosszú éveken keresztül foglalkozott külföldön egészségbiztosítással és kórházrendszerek átalakításával. Magyarországon ön szerint melyik modell működhetne?

Minden országban kissé eltérően fejlődött a rendszer. Ma már nem mernék egyetlenegy országra sem rámutatni, mint közvetlenül másolható modellre, de a cseh, a szlovák és a lengyel modell keverékéből el tudnék képzelni egy jól működő rendszert. Csehország és Szlovákia azt választotta, hogy definiáltak egy alapcsomagot, amely mindenkinek jár.

Valamivel több, mint 8800 diagnózist tartalmazott az eredeti kódrendszerük, a többi ellátásra pedig kiegészítő biztosítást ajánlottak. Ez a szisztéma nem kezdte ki a szolidaritáselvű rendszert, és a biztosítók versenyeznek az ügyfelekért. A másik megoldás – amely Lengyelországban erős – az lehet, hogy a munkáltatók nagyobb szerepet vállalnak.

Például nyitnak a munkavállalóiknak egy egészségszámlát (akár a cafeteria helyett), amelynek összegét a dolgozó csak valódi megelőzésre és/vagy gyógyításra költhetné, bármilyen erre akkreditált szolgáltatónál. A saját felelősségvállalás is fontos, az életmódjával mindenki felel a saját egészségéért és a jövőjéért.

Nehéz helyzetben van a döntéshozó, hiszen olyan mértékben átpolitizált a kérdéskör, hogy nemzeti konszenzus nélkül senki nem fogja tudni az alapoktól újragondolni.