BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brutális pénzt tett zsebre a Tesco főnöke

A Tesco-vezér közel 200-szor többet keres, mint a cég átlagos bolti dolgozója.

A Tesco főnöke több mint 4,4 millió fontot (több mint 1,8 milliárd forint) keresett tavaly, annak ellenére, hogy a cég profitja a felére esett vissza, mivel sok vásárló kevesebbet költött a lánc boltjaiban az infláció miatt. A szupermarket éves jelentéséből kiderül, hogy 

Ken Murphyvel olyan szerződést írattak alá, amelyben a javadalmazás az átlagos Tesco-dolgozó bérének a 197-szerese volt

 – számolt be az iNews

Velky,Meder,,Slovakia,-,April,02,,2018:,Empty,Tesco,Building
Fotó: Shutterstock

A vezérigazgató szerződése 1,37 millió fontot, 2,7 millió teljesítménybónuszt, illetve egyéb juttatásokat és nyugdíjkifizetéseket tartalmazott. A Tesco szerint a vezér jövőre 3 százalékos fizetésemelést kap, ami „jelentősen alacsonyabb”, mint a 8 százalékos emelés a bolti alkalmazottaknál. 

A Tesco, Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedelemi hálózata körülbelül 220 ezer bolti dolgozó órabérét emelte áprilisban. A szupermarket szerint a tavaszi fizetésemelés már a harmadik volt egy éven belül, a berendezésekre mintegy 430 millió fontot költött a vállalat.

A cikk szerint a Tesco felső vezetőjének a szerződése azért háboríthatja fel fel az embereket, mert 

márciusban az Egyesült Királyságban az élelmiszerek és italok inflációja 19,1 százalékra emelkedett, ami 1977 óta a legmagasabb. A Unite szakszervezet azzal vádolt meg egyes kiskereskedőket, hogy túlzott haszonszerzéssel növelik az inflációt.

A Tescót más nagyobb élelmiszerboltokkal együtt bírálták amiatt, hogy az alacsony költségű, saját márkás áruk nem elérhetők a helyi boltokban, ahol túlnyomórészt az alacsony jövedelműek vásárolnak.

Az élelmiszerszektorra egyre nagyobb politikai nyomás nehezedik, hogy fellépjen a magas árak ellen, Rishi Sunak brit miniszterelnök jövő héten ad otthont a főbb beszállítók, kiskereskedők és iparági testületek találkozójának Downing Streeten. A szupermarketek főnökei – akik tagadják, hogy felelősek lennének a magas árakért – egy csütörtöki virtuális konferencián azt mondták, szerintük az élelmiszerárak lejmenetben vannak, mivel a termelői árak csökkennek az energiaárak csökkenése és a javuló ellátási láncok miatt. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.