BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiába pereskedett: elhasalt a Ryanair a bíróságon

A Ryanair több mint két tucat kifogást nyújtott be, a többi között a Deutsche Lufthansa AG és az Air France-KLM ellen a többmilliárdnyi állami támogatásuk miatt.

Az Európai Unió legfelsőbb bírósága helybenhagyta az alsóbb fokú bíróság döntését, amely szerint a 600 millió eurós (közel 233 milliárd forint) finn támogatás nem volt tisztességtelen, amelyet a Finnairnek és a SAS-nak fizettek ki.

Ryanair At Krakow Airport
Fotó: NurPhoto / AFP

A Ryanair – Európa legnagyobb diszkont-légitársasága – több mint két tucat kifogást nyújtott be, köztük a Deutsche Lufthansa AG és az Air France-KLM ellen a többmilliárdnyi állami támogatás miatt – írja a Bloomberg

A Ryanair  azzal érvelt, hogy az állami támogatások felrúgták a versenyt az iparágban.

Az Európai Bíróság határozata szerint a Ryanair nem terjesztett elő olyan érvet, amely igazolná, hogy a törvényszék elferdítette volna a tényeket. A Finnair elleni veszteség ellenére az ír légitársaság bizonyos sikereket elért, amikor megpróbálta megkérdőjelezni a pénzügyi támogatásra kiosztott milliárdokat.

Februárban a Ryanair megnyerte az uniós bírósági kifogást az Air France-KLM számára nyújtott 3,4 milliárd eurós állami támogatási csomag jóváhagyása ellen. 

Korábban a Világgazdaság megírta, hogy jól indították a tavaszi szezont az európai fapados légitársaságok, a Ryanair és a Wizz Air is dinamikusan bővülő utasforgalomról számolt be szerdán, noha járatkihasználtságukat nem sikerült feljebb tornászniuk. Az európai piacvezető légitársaság, a Ryanair 13,6 millió utast szállított múlt hónapban, egymillióval – 8 százalékkal – többet, mint tavaly ilyenkor. 

Ki kell fizetnie a 300 millió forintos bírságot a Ryanairnek

A Fővárosi Törvényszék után a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét, így a légitársaságnak meg kell fizetnie a fogyasztók megtévesztése miatt kiszabott 300 millió forintos bírságot.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.