BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csődbe ment Európa harmadik legnagyobb utazásszervező cége

A foglalási számok az utóbbi időben jócskán elmaradtak a várakozásoktól, és számos partner ragaszkodott az előlegfizetéshez. Ennek következtében megnövekedett a likviditási igény, amelyet a cég nem tudott kigazdálkodni.

A német FTI Touristik utazásszervező csődeljárást indított a müncheni bíróságon. A fizetésképtelenségi kérelem kezdetben csak az FTI Touristikot érinti, azonban a jövőben az FTI csoport más vállalatainál is megindítják az eljárást. A még el nem indított utakat keddtől várhatóan már nem, vagy csak részben lehet majd lebonyolítani. A cég azon dolgozik, hogy a megkezdett utakat a tervek szerint befejezzék.

Stuttgart,,Germany,-,04-15-2024:,Person,Holding,Smartphone,With,Logo,Of
Fotó: Shutterstock

Az FTI a koronavírus járvány idején a német gazdasági stabilitási alapból (WSF) összesen 595 millió euró – több mint 230 mililárd forint – állami támogatást kapott, így a vállalat jövője biztosnak tűnt. Ráadásul az amerikai Certares magántőkealap által vezetett konzorcium egy euróért megvette az FTI-csoportot, és 125 millió eurót tervezett befektetni a cégcsoportba, bár a versenyhatóságoknak még jóvá kellett hagyniuk az üzletet.

Azonban a foglalási számok az utóbbi időben jóval elmaradtak a várakozásoktól, és számos partner ragaszkodott az előlegfizetéshez. Ennek következtében megnövekedett a likviditási igény, amelyet a felvásárlási folyamat lezárásáig már nem lehetett áthidalni. A Die Presse szerint rövid távon legalább 10 millió eurós fedezthiánnyal küzdött a vállalat,

Berlin pedig a hét végi tárgyalásokat követően elutasította a cég további támogatását.

Azt még nem tudni, hogy a Certares vezette konzorcium hogyan reagál a fejleményekre, továbbá az is kérdéses, hogy mi lesz a cégcsoport által foglalkoztatott 11 ezer munkavállaló sorsa. Mindenesetre a Német Utazási Garanciaalap kártalanítja a pórul járt utasokat, szükség esetén gondoskodik a bajba jutott nyaralók hazaszállításáról és az ügyfelek előlegének visszatérítéséről.

Érdemes megemlíteni, hogy az FTI Touristiktól függetlenül egy magyar utazási iroda is becsődölt a hét végén: a Beontrips felfüggesztette utazásszervezői tevékenységét, Budapest Főváros Kormányhivatala pedig törölte az utazásszervező és -közvetítői tevékenységet folytató vállalkozásokról vezetett hatósági nyilvántartásból. Azóta a társaság Facebook-oldala is elérhetetlen lett.

Utazómajom: már nem volt szerződésük a csődbe ment utazási irodával

Múlt hétfőn, azaz egy hete közleményt tettek ki a Facebook- és Instagram-oldalukon arról, hogy szerződést bontottak a náluk is hirdető Beontrips utazási irodával, miután több utasuk jelezte, hogy nem utaztatta el őket a társaság – közölte a sajtóban megjelenteket cáfolva Tóth Ákos, az Utazómajom alapító tulajdonosa és ügyvezető igazgatója a Világgazdaság érdeklődésére.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.