BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kimondta a bíróság: a SPAR átverte a fogyasztókat – de a magyarokra nem vonatkozik

A Spar Österreich a „fagyasztott joghurt” termékével verte át a vásárlókat. Ez ugyanis csak nyomokban tartalmazott joghurtot. A magyarok azonban itthon megúszták a tisztességtelen trükköt.

Jogerős ítéletben marasztalták el az osztrák SPAR-t – számolt be a fejleményről több helyi média. Az ügy már többször megjárta a bíróságot, korábban a salzburgi tartományi bíróság mondta ki megtévesztőnek az itthon is népszerű kiskereskedelmi lánc piaci magatartását. Ezúttal a linzi tartományi bíróság erősítette meg az ítéletet, amely immáron jogerőre is emelkedett.

20240326-CSS_5291
Kimondta a bíróság: a SPAR átverte a fogyasztókat – de a magyarokra nem vonatkozik (illusztráció)

Ez alapján elmondható, hogy a Spar Österreich a „fagyasztott joghurt” termékével verte át a vásárlókat. Ennek ugyanis igazoltan mindössze 10 százalékos a joghurttartalma, így egyáltalán nem lehetne joghurtként kategorizálni.

Kimondta a bíróság: a SPAR átverte a fogyasztókat

Emiatt döntött úgy az osztrák fogyasztóvédelmi szövetség – a szociális minisztérium megbízásában eljárva –, hogy panaszt tesz a „SPAR Frozen Yogurt” megtévesztő termékbemutatása miatt. A bíróság tehát kimondta, hogy a mindössze 10 százalékos joghurttartam túl alacsony ahhoz, hogy a terméket fagyasztott joghurtként lehessen hirdetni.

Ennek ellenére a SPAR így kínálta a termékét. Ráadásul úgy, hogy erre vizuálisan is ráerősített, hiszen a csomagolásán egy joghurtnak látszó, fehér ital látható. Ám a SPAR Frozen Yoghurt csak 10 százalékban számít joghurtnak, miközben más gyártók termékeiben ennél jóval magasabb az arány. Nem véletlenül, hiszen az osztrák élelmiszerkönyv előírja, hogy ezekben a termékekben legalább 60 százalékban joghurtnak kell lennie ahhoz, hogy joghurtként árulhassák.

A SPAR, bár a korábbi bírósági döntéssel szemben fellebbezett, de ezt a linzi tartományi testület nem fogadta el. Helyette egyetértett a salzburgi tartományi bíróság jogi véleményével. A bíróság kihangsúlyozta, hogy a jogszabályban előírt címkézési kötelezettség teljesítése általánosságban nem jelenti azt, hogy ezzel kizárható a megtévesztő tájékoztatás. Ez azért volt fontos, mert a SPAR azzal érvelt, hogy az összetevők listájából egyértelműen kiderült a joghurttartalom.

A SPAR Ausztria eljárása tehát immáron jogerősen tisztességtelen volt, és változtatnia kell a kereskedelmi gyakorlatán. A magyar fogyasztók tömegei azonban jó eséllyel megúszták az átverést. A SPAR online shopjában legalábbis nem találtuk nyomát a Frozen Yoghurt nevű terméknek.

Ez egyre rosszabb: még egy nagy magyarországi bolt hívta vissza a fertőzött termékét

A megbetegedés a kisgyermekekre, idősekre, legyengült szervezetűekre különösen veszélyes lehet. Egyre terebélyesedik a szalmonellás kölesgolyó ügye.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.