BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
The,Doctor,Shows,The,Large,Intestine,In,Digital,Format.,Study

Sugárzó molekulával a rák ellen – a magyar egyetem tudását világszerte hasznosíthatják

Rövidesen bekerülhet a gyógyításba egy olyan sugárzó molekula, amely nagymértékben megnöveli a rákbetegek túlélési esélyeit, miközben egy továbbfejlesztés alatt lévő radio-onkológiai vezérlőszoftver abban segíthet, hogy a diagnózist követően, akár néhány órán belül kezelést kaphassanak betegek. Mindehhez a Debreceni Egyetemtől vásárol tudást a világ egyik vezető egészségügyi technológiákat fejlesztő cége, a GE HealthCare.

A Debreceni Egyetem (DE) a legkülönbözőbb projektekben már tíz éve együttműködik a GE-vel, az Intelligent Surgation Therapy kapcsán viszont ez szintet lép. A vállalat ugyanis tudást vásárol az egyetemtől, méghozzá olyat, amelyet Indiától az Egyesült Államokig világszerte mindenhol hasznosítani akar. A magyar intézmény ennek eredményeként 10-12 ezertől (3,66 millió-4,39 millió forint) 100-120 ezer dollárig (36,60-43,92 millió forint) terjedő összegű bevételre tesz szert az egyes szakterületeken, miközben a befolyó pénzek teljes egészében azokon a területeken hasznosulnak, amelyeken kitermelődnek – nyilatkozta a Világgazdaságnak Bács Zoltán, a DE kancellárja.

rák, Debreceni Egyetem, sugárzó molekula
Küzdelem a rák ellen: magyar egyetem tudását használhatják világszerte / Fotó: Shutterstock

Szilvássy Zoltán rektor közölte, az Intelligent Surgation Therapy egyik legfontosabb előnye, hogy segítségével minden radio-onkológiai diagnosztika – PET, MRI, CT – és terápia konvergáltatható, és elérhető, hogy minden beteg a legmagasabb szintű kezeléshez jusson hozzá. További hatalmas előrelépés, hogy az 

együttműködésnek köszönhetően rövidesen bekerülhet a gyógyításba egy olyan sugárzó molekula, amelyet más technológiával nem tudnának feltárni, és amelynek alkalmazása a betegek gyógyulási esélyeit nagymértékben megnöveli.

A rákos megbetegedések világszerte növekvő száma miatt az onkológiai fejlesztések a GE HealthCare fő prioritásai közé tartoznak, éves szinten jóval több, mint egymilliárd dollárt kitevő k+f-büdzséjükből több százmilliót fordítanak erre a célra. Mivel a daganatos betegek többsége – átlagosan 60-70 százaléka – részesül sugárterápiás kezelésben, az onkotechnológiai fejlesztések különösen hangsúlyosak. Az új szoftver is ezen a területen debütál, gyorsaságát és pontosságát azonban az adja, hogy a radio-onkológiai terület mellett képes egyetlen platformon kezelni a másik két onkoterápiás terület szoftvereinek adatait is. 

Ezek együttes feldolgozása nagymértékben lerövidítheti a diagnózis felállítását, valamint annak eldöntését, hogy az adott beteg sugárterápiás, sebészeti vagy kemoterápiás kezelést kapjon-e, és ezeket mikor milyen arányban kell esetében alkalmazni.

Ezen információk birtokában a kezelés azonnal megkezdhető, ami azért fontos, mert a daganat a betegség felfedezése és a kezelés elkezdése közötti idő alatt is növekszik, ami pár hónapos, vagy akár pár hetes időszak alatt is végzetes következményekkel járhat. A Debreceni Egyetemmel közös fejlesztési fázisban éppen ezért szeretnék elérni, hogy ez az idő pár órára rövidüljön – közölte Ben Newton, a GE HealthCare onkológiai modalitás vezérigazgatója. 

A szoftvert a GE HealthCare Magyarország fejlesztette ki, illetve fejleszti tovább a Debreceni Egyetem Kovács Árpád klinikaigazgató csapatával közösen, a DE világszínvonalú eszközállományára alapozva. A magyarországi vállalat a világcég 

  • legnagyobb és legjelentősebb mesterségesintelligencia-alapú innovációkra szakosodott vállalkozása, amely
  • négyszáz mérnököt foglalkoztat, és 
  • maga is évi több millió dollárt fordít k+f-re. 

A most tesztelés és továbbfejlesztés alatt lévő új radio-onkológiai vezérlőszoftver különleges előnye, hogy automatizálja a folyamatokat, és ott is alkalmas a gyors, pontos diagnózis, illetve kezelési terv felállítására, ahol ehhez egyébként nem áll rendelkezésre megfelelő szakszemélyzet. Alkalmazásával az egészségügyi költségek csökkenthetők, a hatékonyság javítható, a betegek túlélése pedig jelentősen növelhető – közölte Ferenczi Lehel adat- és analitikai igazgató. 

A rák nem adja fel, de a túlélési esélyek nőnek

Az életkor meghosszabbodása mellett más nyugtalanító tényezők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a daganatos betegek száma évről évre nő. A hosszabb életkorral összefüggő esetszám-növekedés mögött elsősorban életmódbeli és táplálkozási szokások fedezhetők fel. A fiatalabb, 25–49 éves korosztály körében nagy valószínűséggel a mikro- és nanoműanyagok is felelőssé tehetők azért, hogy a vastagbélrákos megbetegedések aránya növekszik. (Az Origo vonatkozó cikke szerint egy új-zélandi kutatóorvos tanulmányában ezt a kérdést feszegeti, és úgy véli, hogy a főleg PET-palackokban jelen lévő mikro-, és nanoműanyagok hozzájárulhatnak a vastagbélrák kialakulásához, ami világszinten a harmadik leggyakoribb tumorhoz köthető halálok.) 

Magyarországon jelenleg évi nyolcvanezer új eset van, ám egy évtizeden belül évi százezerre számítanak az onkológusok.

Kovács Árpád szerint ez azzal is összefügg, hogy egyre több beteget tudnak korai stádiumban diagnosztizálni, és ezzel túlélővé tenni. Ám ez magával hozza azt is, hogy az új betegek mellett egyre több páciens szorul ismételt kezelésekre, vagyis az onkológiai szakmák leterheltsége tovább nő, de egyben azt is jelenti, hogy lassan krónikus betegséggé szelídül a rák. 

Egyre több a fiatal rákos – kiderül, mi áll ennek a hátterében

Az elmúlt tíz évben a 25–49 évesek körében a vastagbélrák aránya a legtöbb országban jóformán berobbant.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.