BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar mentőcsapat is elindult Törökországba

Törökország középső és Szíria északnyugati részén pusztított egy 7,8-es erősségű földrengés.

A Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata Törökországba indul hétfő este. AHUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző egészségügyi csoport Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett indul útnak a Liszt Ferenc repülőtérről, miután a török hatóságok nemzetközi segítséget kértek. 

Adana, 2023. február 6.Férfi egy összedőlt épület törmelékhalmán a dél-törökországi Adana nagyvárosban 2023. február 6-án. Hajnalban több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérülje van.
Fotó: Halil Hamra / MTI / AP

A csapat már összeállította mintegy kéttonnás felszerelését, és felvette a kapcsolatot azokkal a török kollégákkal, akikkel már korábban együtt dolgoztak a magyar mentőszervezet szakemberei. Szabó Márk, a kiutazó csapat egyik tagja elmondta: 19, főként kutató-mentő és egészségügyi szakemberrel, valamint hét mentőkutyával indulnak útnak. 

Tájékoztatása szerint a mentőcsapat tagjai folyamatosan tájékozódnak nemzetközi forrásokból a helyszíni állapotokról, visznek magukkal egy nagyobb felfújható sátrat és áramfejlesztőket is. Hét-tíz napos munkával számolnak, amelynek első időszaka kutatással telik, utána pedig az egészségügyi ellátást segítik – tette hozzá. 

A Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata 1999-ben és 2001-ben is dolgozott Törökországban, az akkori földrengések helyszínén. Hétfőre virradóra több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-es erősséget is elérte. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérültje van.

Hétfőn Görögország szintén küldött egy mentőcsapatot a földrengés sújtotta délkelet-törökországi térségekbe – közölte a görög katasztrófavédelem. A tájékoztatás szerint ezzel az első mentőkontingens már útnak is indult egy katonai repülőtérről Athén közelében. 

Görögország a gyakori földrengések miatt az ilyen jellegű katasztrófák kezelésében jártas mentőegységekkel (EMAK) rendelkezik. A két szomszédos ország a feszült viszony ellenére az 1999-es földrengés után is kölcsönösen segítséget nyújtott egymásnak. Az úgynevezett földrengés-diplomácia akkor a kapcsolatok javulását hozta magával. 

Athén és Ankara viszonyára mindennek ellenére évtizedek óta árnyékot vet a migráció, tengeri határaik, a kölcsönös légtérsértések, valamint az utóbbi években a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett hatalmas földgázkincs kiaknázásának lehetősége.

Ókori vár omlott össze a földrengésben – videóval

A Törökországot sújtó földrengés jelentősen megrongálta az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Gaziantep várát. Az okozott kár felmérése még zajlik az ügyet ismerő forrás szerint.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.