Száz éve született Rocky Marciano bokszlegenda

Rocco Francis Marchegiano a massachusettsi Brocktonban, egy hatgyermekes olasz bevándorló családban látta meg a napvilágot. Másfél évesen majdnem belehalt egy tüdőgyulladásba, de gyermekkorában már súlyt emelt és a hátsó kertben felfüggesztett homokzsákot püfölte szorgalmasan. Szerényen, de tisztességben nevelkedett, a tanulásban azonban sohasem jeleskedett.

A középiskolát, ahol a baseballcsapat kiválósága volt, két év után abbahagyta, ezután volt rakodómunkás, kubikos, munkás a helyi cipőgyárban, miközben baseballkarrierről álmodozott. Húszévesen behívták a seregbe, a normandiai partraszállás alatt ellátmányt szállított a La Manche-csatornán keresztül.

Leszerelése után amatőrként folytatta, majd első hivatásos meccsén 1947 márciusában a harmadik menetben kiütötte ellenfelét. Szokatlan módon ezután – a baseballkarrier reményében – visszatért az amatőrök közé, az ökölvívással csak azután kezdett komolyan foglalkozni, hogy az év folyamán a Chicago Cubs baseballcsapata eltanácsolta. Amatőrként mérlege vegyes volt,

Profi pályafutása 1948. július 12-én kezdődött, immár Rocky Marciano néven – eredeti nevébe a bemondóknak ugyanis mindig beletört a nyelvük. Ekkorra kialakult sajátos stílusa, melynek lényege az ellenfelek felőrlése, félelmetes ütőerejének kihasználása lett. Mivel amatőrként volt olyan meccse, amelyet a bírók elvettek tőle, úgy döntött: tiszta helyzetet teremt és mindenkit ki fog ütni. Első tizenhat mérkőzéséből egy sem tartott öt menetnél tovább, kilencben már az első menetben kiszámolták ellenfelét – a kiütöttek közül akadt olyan is, aki csak egy héttel később tért magához –, és csak a tizenhetedikben kellett a tíz menetet végigbokszolnia.

Hírneve 1951 októberében kapott szárnyra, amikor országosan közvetített meccsen a nyolcadik menetben kiütötte bálványát, a visszatéréssel próbálkozó Joe Louist. Egy évvel később már a világbajnoki címért húzott kesztyűt, küzdelmes meccsen, a pontozóbíráknál vesztésre állva a 13. menetben letaglózta a regnáló bajnok Jersey Joe Walcottot. A visszavágó már sima volt, ellenfelét az első menet után eszméletlenül vitték ki a szorítóból. Marciano csak hatszor védte meg címét, de ebből ötször kiütéssel. Utolsó mérkőzésén, 1955 szeptemberében Archie Moore ellen a második menetben ő is a földre került, rászámoltak, de a kilencedik menetben egy hatalmas ütéssel ezt az ellenfelét is „kivégezte”. Hét hónappal később,

A csúcson hagyta abba, és volt annyira bölcs, hogy nem kísérelte meg a visszatérést, így maradt minden idők egyetlen veretlenül visszavonult nehézsúlyú bajnoka. Ugyan 1959-ben, amikor a svéd Ingemar Johansson fejére került a korona, komolyan edzésbe állt, de egy hónap múlva meggondolta magát. Idejét családjával töltötte, műsora volt a televízióban, bokszbíróként és kommentátorként működött, emellett beszállt egy tésztagyártó vállalkozásba is.

Marciano 1969. augusztus 31-én, egy nappal 46. születésnapja előtt egy barátjával családi összejövetelre indult az iowai Des Moines városába. A Cessna kisgép üzemanyaga nem bizonyult elegendőnek, a tapasztalatlan pilóta pedig az esti szürkületben, viharos időben kényszerleszállást kísérelt meg. Az ereszkedő gép egy fának ütközött, a pilóta és két utasa azonnal meghalt.

Bár a szakmai értékelések szerint Marciano technika és képzettség terén nincs ott minden idők öt legnagyobb bokszolója között, őt tartják a legerőszakosabb és legharciasabb bajnoknak.

Ő viszont kétszer annyit ütött, mint egy átlagos bokszoló, még az utolsó menetben is. Egy mérés szerint ütésének becsapódása erősebb volt, mint egy acélmagvas lőszeré, energiája pedig egy féltonnás testet is megemelt volna. Amikor 1969-ben számítógép segítségével „összeeresztették” a fénykorát élő Muhammad Alival, a mérkőzést a 13. menetben Rocky nyerte meg. Egy kommentátor úgy fogalmazott, hogy ha minden nehézsúlyú bajnokot bezártak volna egy terembe, Marciano lett volna az egyetlen, aki kijön.

Szobra áll szülővárosában, Brocktonban és abban az olasz városkában is, ahonnan apja kivándorolt Amerikába, életéről 1999-ben játékfilm készült.