BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a lehűlés: felhőszakadásra, jégesőre kell készülni – mutatjuk a részleteket

A sok napsütés mellett erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, délutántól záporra, heves zivatarra kell készülni. Nagy méretű jég és felhőszakadás fordulhat elő.

A sok napsütést már gyakrabban zavarják felhők. Szombaton többfelé várható zápor, zivatar (a nap első felében főleg a dunántúli és középső tájakon, délutántól keleten). Az északnyugati szél megerősödik. 28 és 36 fok között változik a hőmérséklet – írja a Köpönyeg.hu. A portál szerint

a napsütés mellett erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, keleten heves zivatarok is lehetnek felhőszakadással, jégesővel.

Fotó: Balázs Attila / MTI

A zivatarokat általában viharos, óránkénti 60 kilométeresnél erősebb szél, intenzív csapadék és jégeső kísérheti, heves zivatar esetén erősen viharos, óránkénti 90 kilométeresnél is erősebb széllökés, nagy méretű jég és felhőszakadás fordulhat elő. Az előrejelzés szerint szombatról vasárnapra virradó éjszaka sem csillapodik a zivatartevékenység. 

A HungaroMet Zrt. felhívta a figyelmet arra, hogy 

az időjárási helyzetre tekintettel akár a legmagasabb fokú, piros riasztást is kiadhatják. Közölték azt is, hogy a hidegfront hatására az ország északi, északnyugati felén megszűnik a hőség, 

de a Dunántúl délkeleti részén, valamint az Alföldön északnyugatról délkelet felé haladva egyre magasabb középhőmérséklet valószínű, elsősorban Csongrád-Csanád és Békés vármegyében a napi középhőmérséklet értéke meghaladhatja a 29 Celsius-fokot. Korábban a Világgazdaság is beszámolt róla, hogy harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére szerdától szombatig az országos tiszti főorvos. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.