BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Jövőre érkezhetnek az önvezető kamionok

A Waabi nevű startup jókora tőkeinjekciója alátámasztja a befektetők egyre optimistább várakozásait az autonóm vezetési technológia lehetőségeivel kapcsolatban. A cég azt ígéri, hogy a vezető nélküli teherautók 2025-ben már kereskedelmi forgalomban is elérhetők lesznek.

A teljesen önvezető autók fejlesztésével foglalkozó Waabi 200 millió dollárt (mintegy 73,5 milliárd forint) gyűjtött be a befektetőktől: a torontói székhelyű startupot többek között az Uber és az Nvidia is támogatta. A cég a kereskedelmi tevékenységét igyekszik felpörgetni az összegből, valamint bővíteni a csapatát Kanadában és az Egyesült Államokban.

Már utakon is tesztelik a járművet/ Fotó: Waabi

A  Waabi a korábbi ígéretet megismételve közölte, hogy az emberi sofőrt nem igénylő, vezető nélküli teherautók 2025-ben már kereskedelmi forgalomban is elérhetők lesznek, bár árakat egyelőre nem ismertetett. A riválisokkal ellentétben a Waabi nem támaszkodik egy olyan járműflotta tőke- és időigényes üzemeltetésére, amely több millió kilométert tesz meg a közutakon képzési céllal. 

Ehelyett a startup egy digitális szimulátort használ a különböző forgatókönyvek, szituációk teszteléséhez, amivel a tervek szerint megtanítja a mesterséges intelligencia rendszerét arra, hogyan kezelje a különböző kihívásokat. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a vállalat járműveit Texasban már az utakon is tesztelik.

A módszer mindenesetre alacsonyan tartja a költségeket.

A 2021-ben alapított vállalat egyike a maroknyi autonóm kamionos (Aurora Innovation, a Gatik AI, TuSimple) startupnak, amelyek a fuvarozásra specializálódtak. Egy ideig a Google-t birtokló Alphabet leányvállalata, a Waymo is kísérletezett teherautókkal, de tavaly a cég kihátrált a projekt mögül, és azóta a nyereségesebb taxizásra koncentrál.

A múlt hónapban a kizárólag személyautókat fejlesztő brit Wayve gyűjtött be rekordszintű, egymilliárd dollárt, a befektetők között pedig olyan szereplők bukkantak fel, mint az Nvidia, a SoftBank és a Microsoft. Bár a Waabi 200 millió dollárja eltörpül a brit startup egymilliárdja mellett, tetemes tőkeinjekciója alátámasztja a befektetők egyre optimistább várakozásait az autonóm vezetési technológia lehetőségeivel kapcsolatban.

Kína a repülő autókban látja a jövőt

Kanton (Guangzhou) 2027-ig több mint tízmilliárd jüant (több mint 498 milliárd forint) fektet be az alacsony magasságú gazdaságba. Az összeget repülő autók, drónok és légitaxik infrastruktúrájának kiépítésére fordítják, például mintegy száz fel- és leszállási pontot építenek ki. Peking a gazdaság felpörgetésének egyik eszközét látja az iparágban, a 15 milliós nagyváros pedig ennek egyik csomópontja lenne.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.