BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszafordult Nagy Márton a lavina elől, Klein Dávid is vele tartott

Lavina vetett véget Klein Dávid és Nagy Márton expedíciójának, akik a pakisztáni Istor-o-Nal csúcsának megmászását tűzték ki célul. A két hegymászó sérülés nélkül túlélte a hócsuszamlást.

Klein Dávid tavaly már tett egy kísérletet a Istor-o-Nal 7403 méteres csúcsának megmászására Kerekes Bencével, a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott égisze alatt – derült ki a Johnnie Walker Hindukus Expedíció 2024 közleményéből. Most Nagy Mártonnal akarta megismételni a kísérletet, ám az időjárási viszonyok nem tették lehetővé az expedíciót.

France haute savoie flaine arrival avalanche dogs training site aerial view
lavina
Fotó: Hemis via AFP

Az idén a korábbinál több hó és mostoha időjárás hátráltatta a hegymászókat Pakisztán legveszélyesebb hegyén, annak ellenére, hogy egy héttel később érkezett az expedíció a hegyre, mint tavaly. A hegymászók három akklimatizációs és útépítő kört is kiviteleztek: egyel többet, mint ami az előzetes terveikben szerepelt.

A technikai nehézségek leküzdése során a sok és bizonytalan szerkezetű hó végig hátráltatta a hegymászókat. A már lerakódott hóban nehéz volt haladniuk, a lejtők lavinaveszélyessé váltak, és a havazások betemették a már kialakított nyomsávot, a biztosítóeszközeiket és a köteleiket.

Utolsó akklimatizációs körük után, július 2-án, mivel az időjárásban is mutatkozott egy csúcsmászásra alkalmas, úgynevezett ablak, mégis elindultak. Az egyes tábort még aznap akadálytalanul elérték. Másnap, nem sokkal a kettes tábor alatt jártak, amikor a lavina majdnem elsodorta a két hegymászót. A beszámoló szerint az életüket leginkább az általuk korábban rögzített biztosítókötelek mentették meg. A két alpinista ezután megkezdte a levonulást a hegyről.

Az alaptábort épségben elérték, felszámolták az alaptáborukat, majd július 6-án levonultak Ságrom faluig. Onnan másnap terepjáróban utaztak tovább Csitrálba. A következő napokban még közreműködnek egy filmes projektben, így hazaérkezésük csak július 18-án várható – írták a közleményben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.