BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
fagyi, fagylalt, nyár, íz, édesség, cukrászda, fagyizó

Turisztikai vonzerő lett a fagyi – a Balatonnál is örülnek ennek

A Balaton Fagyija verseny nyertes finomságából idén összesen 15 ezer gombócot adtak el. Sok egységben 15-20 százalékkal több fagylalt fogyott, mint tavaly.

Az eredményes főszezon után még a szeptemberi hétvégékre is sok vendéget várnak a balatoni fagylaltozókban. Sok egységben 15-20 százalékkal több fogyott belőlük, mint tavaly. A Balaton Fagyija verseny nyertes finomságából idén összesen 15 ezer gombócot adtak el, így ez  valóban megmozgatja a turistákat is. A fagylalt ma már turisztikai vonzerőt jelent – összegzett  Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

fagyi, fagylalt, nyár, íz, édesség, cukrászda, fagyizó
Immár nem csak a hagyományos ízek találhatóak meg a pultokban
Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

Az idei verseny győztese a balatongyöröki Promenád Kávéház fagylaltmestere, Vadócz Jenő lett a Balatoni mámor nevű fagylaltkreációval, ami egy vörösboros, fügével ízesített diófagylalt. 

Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk az új ízzel kapcsolatban,  nagy keresletnek köszönhetően még ősszel is a pultban tartjuk az ízt 

– hangsúlyozta.

Különdíjat kapott a balatonfüredi Bagaméri fagylaltozó Fűszeres nyári este nevű fagylaltja. Márton Sándor fagylaltmester szerint volt olyan nap, amikor 4-5 tégellyel is eladtak belőle, ami nagyjából 20 kilogrammot jelent, de hétvégén még ennél is többen keresték. A másik különdíjas a balatonmáriafürdői Pingvin fagyizó és cukrászda CsuDIjÓ nevű, ugyancsak diós fagyija lett. A harmadik különdíjas, a veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó pesztós ricotta zamatos fügével fagylaltja.

A fagylaltozók tulajdonosai abban egyetértettek, hogy 

bár a strandszezon véget ért, a szeptemberi hétvégék eladásai akár a júniusi szintet is elérhetik. 

Nagy fagyiteszt: milyen gépet érdemes venni?

A fagylalt az egyik leginkább fogyasztott édesség nyáron. Készítsünk-e otthon fagyit, vagy maradjunk inkább a cukrászdai finomságnál, ahol a kánikulai heteken akár több tízezer forintot otthagyhat egy négyfős család egy cukrászdában? A nagy fagylaltgép-tesztből kiderül.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.