BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lecsapott a vihar – Tízezrek maradtak áram nélkül Csehországban

A heves esőzések miatt ment el az áram. A vihar ugyanis több fát is a felsővezetékekre döntött. Számos patak és folyó vízszintje is megemelkedett, de áradásokról is érkeztek jelentések.

A heves viharokat követően több mint 60 ezer cseh háztartás maradt áram nélkül – jelentette szombaton a CTK hírügynökség az energiaszolgáltatókra hivatkozva. A vihar az északnyugati, Németországgal határos Usti nad Labem régiót érintette a legsúlyosabban, ahol több mint 20 ezer háztartásban ment el ideiglenesen az áram, miután az erős szél miatt fák dőltek a felsővezetékekre.

vihar
Homokzsákokat töltenek Csehországban az áradás ellen védekezve / Fotó: Michal Cizek / AFP

Áradásokat is hozott a vihar

A heves esőzések a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban is lecsaptak, számos folyó és patak vízszintje megemelkedett, és egyes területekről áradásokról érkeztek jelentések.

Egy kelet-csehországi faluban, Sirola Nivában elővigyázatosságból mintegy negyven embert evakuáltak is. A Prágától mintegy 50 kilométerre délre fekvő Visnova falut az elárasztott utak miatt csak nehéz terepjáró tűzoltóautóval lehetett megközelíteni. De 

a viharok a vasúti közlekedést is megzavarták, a kidőlt fák ugyanis több vonalat is elzártak.

A heves esőzéseket egy sarkvidéki hidegbetörés okozza Európa-szerte, ami a Duna vízgyűjtő területét is érinti, ezért Magyarországon is árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Orbán Viktor miniszterelnök maga is terepszemlét tartott pénteken, hogy megvizsgálja, hogyan áll a felkészülés egy esetleges áradásra.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.