BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tomboló ősz válthatja a vénasszonyok nyarát

Hétfőn a délutáni hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul, kellemes nyárias napunk lesz. A hét második felében elharapódzik az ősz.

Hétfőn többnyire napos és száraz időre számíthatunk, helyenként fátyolfelhők és gomolyfelhők is megjelennek az égen. A déli, délkeleti szél sok helyen élénk lesz – írta a Köpönyeg. A délutáni hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul, kellemes nyárias napunk lesz, az ősz eddig kegyes hozzánk.

Tihany,,Hungary,-,20,October,,2018:,View,On,Lake,Balaton
ősz, időjárás
Őszies idő várható a héten, megfűszerezve némi csapadékkal is / Fotó: Shutterstock

Kedden nyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan alakul ki eső, zápor, a Dunántúlon zivatar is előfordulhat. 20–27 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán, a pára- és ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre van kilátás, komoly csapadék nélkül. 22-23 fok körüli értékeket mérhetünk. A délnyugati szél megélénkül.

Csütörtökön, a hajnali pára- és ködfoltok felszállása után változóan felhős idő várható, többórás napsütéssel. Néhol eső vagy zápor is előfordulhat. A déli, délnyugati szél sok helyen megerősödik, a Dunántúlon pedig viharos széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

Pénteken fokozatosan beborul az ég, és az északi, valamint a nyugati tájakon már eső, zápor is kialakul. Estétől aztán többfelé eleredhet az eső. 22 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Hétvégén borongós idő valószínű többfelé esővel, záporral. Lehűlés érkezik: délutánonként már csak 15-19 fok ígérkezik.

Brutális hideget mértek Magyarországon, elkezdődött a csillagászati ősz

Kemény fagyokkal köszöntött be a vasárnap reggel a Bükk-fennsíkon, az oda telepített meteorológiai állomás mínusz 10,1 fokot rögzített mára virradóra. Vasárnap 14 óra 43 perckor pedig elkezdődött a csillagászati ősz, ekkor következett be ugyanis a nap-éj egyenlőség. Mostantól megállíthatatlanul rövidülnek a nappalok, és a sötétség egyre nagyobb szeletet hódít el napjainkból.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.