BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekord árbevétel a 25 éves ACE Telecomnál (x)

2021 ismét rekordév volt az ACE Telecomnál, a bevételek 11 százalékkal szárnyalták túl az előző évit. A 25 éves ACE Telecom internet-, telefon-, szerverszolgáltatásokat nyújt nagyobbrészt az üzleti, kisebb mértékben a lakossági szegmensekben. Szolgáltatásait Budapesten és Pest megyében biztosítja saját hálózati infrastruktúrán, továbbá három saját adatközpontjában.

„A száz százalékban magyar tulajdonban lévő társaságunk korábban is stabil pénzügyi helyzetét tovább erősítette, hogy a 2020. évi 9%-os árbevételnövekedés után 2021-ben 11%-kal emelkedett az éves árbevételünk. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ACE Telecomot válságálló fejlődés jellemzi, hiszen ahogy az elmúlt két év járvány sújtotta időszakában, úgy a 2008-2009-es recesszió idején is növelni tudtuk bevételeinket. Előre tekintve arra számítunk, hogy idén is folytatjuk lendületes növekedésünket a piaci környezet szélesebb értelemben vett kihívásai ellenére is.” – nyilatkozta Varga Gábor, az ACE Telecom ügyvezetője. 

Fotó: ACE Telecom / Varga Gábor ügyvezető

A vállalat kiváló teljesítménye az organikus fejlődésnek, a folyamatos hálózat- és szolgáltatásfejlesztésnek, a rendkívül rugalmas ügyfélkiszolgálásnak, valamint a magasan képzett, tapasztalt szakembereinek köszönhető.

Farmosi Attila, az ACE Telecom ügyvezetőjének tájékoztatása szerint a társaság 70 munkatársával mintegy 4200, többségében vállalati, intézményi ügyfélnek nyújt telekommunikációs és szerverszolgáltatásokat. A cégnek az Internet Üzletága jelenti szolgáltatásai „gerincét”, a vállalat saját optikai hálózatról biztosítja a nagy és szimmetrikus sávszélességet. Az ACE Telecom a jövőben is jelentős beruházásokat tervez Cloud Üzletágában, továbbfejlesztve az összesen közel 600 négyzetméteres három adatközpontjának jelenleg is minden elemében redundáns infrastruktúráját.  

Fotó: ACE Telecom / Farmosi Attila ügyvezető

Németh Péter, az ACE Telecom marketing vezetője hozzátette: „Idén tavasszal ünnepeljük vállalatunk 25. születésnapját. Elégedett előfizetőink értékelik, hogy ügyfélközpontú hozzáállásunkkal folyamatosan minőségi szolgáltatásokat nyújtunk részükre. Hiszünk abban, hogy a különböző ügyféligényekre fókuszáló egyedi megoldásaink eredményezték az elmúlt negyedévszázadban elért sikereinket, és ez fog inspirálni minket a következő 25 évben is.” 

Fotó: ACE Telecom / Németh Péter marketing vezető

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.