BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hőség és az eső sem kímél minket hétfőn

A hőség és a zivatarok veszélye miatt is több megyére adott ki figyelmeztetést hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Veszélyjelzésükben azt írták: a napi középhőmérséklet nagy területen 25 Celsius-fok felett lesz, de az Alföldön helyenként a 27 fokot is elérheti.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű, késő estére 21 és 26 fok közé hűl le a levegő.

A hőség veszélye miatt Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

A délutáni órákban a nyugati határhoz közeli területeken – jelentős bizonytalanság mellett – az országba besodródhat egy-egy zivatar, az esti óráktól pedig egy nyugat felől érkező hidegfronthoz kapcsolódóan főként a Dunántúl északi felén lehet számítani zivatarokra, melyek kelet felé mozogva várhatóan fokozatosan gyengülni fognak, és az éjféli órákig a középső országrészt is elérhetik. A Dunántúlon helyenként hevesebb zivatarok is előfordulhatnak, melyeket viharos széllökés, jégeső és intenzív csapadékhullás kísérhet.

Zivatarveszély miatt a fővárosra, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Kedden napos, frissebb idő várható. A megnövekvő gomolyokból délután a délnyugati területeken fordulhat elő zivatar. Az eleinte még erős északnyugati szél délutánra mérséklődik. 24 és 30 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán eleinte napos, gomolyfelhős idő lesz; majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és estétől egyre több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. 30-31 fokos hőség valószínű.

Csütörtökön reggelig szórványosan még előfordul csapadék, majd csökken a felhőzet, és többórás napsütés várható. 27 és 31 fok közötti értékeket mérhetünk. Az északnyugati szél élénk lesz.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.