BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs több házibuli az Airbnb ingatlanaiban

A platformon hirdetett ingatlanokra panaszkodók kifogásait és a pandémiás helyzetet figyelembe véve szigorítottak a házirenden.

Az Airbnb betiltja partik szervezését a platformján kiadott ingatlanokban Magyarországon is – közölte hétfőn a platform. Ezen túlmenően egy ingatlanra egy időben legfeljebb 16 ember jelentkezhet be.

Az engedély nélküli partik szervezése eddig is tiltott volt a platform házirendje értelmében, amely szabályt a közlemény szerint a vendégek be is tartanak.

Eddig azonban a kisebb partik, mint a babavárók, vagy a születésnapok szervezését a szervezőkre bízták, hogy eldöntsék, elfogadható szinten tudják-e tartani, vagy sem.

Tavaly azonban az eddigieknél is szigorúbb szabályozást kellett bevezetni.

A változtatás egyik fő oka természetesen a pandémia, melynek következtében a távolságtartás betartása elengedhetetlenné vált.

Fotó: AFP

Emellett – és a különböző kormányok gyülekezésről szóló korlátozó rendelkezéseivel összhangban – minden vendégnek a foglalás előtt be kell mutatnia egy érvényes negatív koronavírus tesztet is.

Ezzel egyidőben az Airbnb-ingatlanok szomszédságában élőkre tekintettel külön vonalat biztosítanak, hogy bárminemű észrevételeiket, tapasztalataikat el tudják mondani.

Arról, hogy mire számíthatnak azok, akik megszegik a módosított házirendet – és azon ingatlanokat hirdető listák, amelyekről a panasz érkezett – a platform a közeli jövőben ad bővebb tájékoztatást.

Az internetes megoldások felé mozdultak el az ingatlanpiac szereplői

A koronavírus-járvány kitörése óta megnövekedett a kereslet az alternatív ingatlanvételi megoldásokra – mondta a Világgazdaságnak Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont ügyvezetője. Rávilágított, hogy egy befektető a tanácsadóval ápolt bizalmi viszonyra támaszkodva ma már könnyebben hoz felelős döntést csupán online megtekintés után is.

A járvány miatt a befektetők óvatosabbak a lakáspiacon

Az elmúlt években jelentősen megdráguló Budapesten már jóval kevesebb lakás cserél gazdát, mint korábban, piaci elemzések szerint leginkább a befektetői ingatlanvásárlások aránya csappant meg – írta korábban a Magyar Nemzet. A lap azzal indokolt, hogy a járvány miatt elveszítette korábban jól jövedelmező airbnb-ztetés piacát, de más tényezők is elbizonytalanították a pénzüket lakásba tenni szándékozókat. A folyamat a saját célra vásárlóknak kedvezhet, akik már most kedvezőbb árakkal találkoznak, mint akár csak fél éve.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.