BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökken a vallás jelentősége a fiataloknál: a válasz a modern és kreatív oktatás

Egy irányba mutatnak a nemzetközi kutatások: csökken a vallás jelentősége a fiatalok körében. Erre azt a választ találta Piliscsabán az Aquinói Szent Tamás Akadémia, hogy modernizálta a képzését, mert immár fontos az innováció, a technológiai fejlettség és a fenntarthatóság is az emberi kapcsolatok mellett – a vallásoktatásban is.

 

Tovább csökken a vallás jelentősége a fiatalok körében, miközben a külvilág is sokat változik, azaz igazítani kell a vallásos képzéseken is: minderre Piliscsabán az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzéssel válaszol.

vallás
Össze kell hangolni a vallás és a technológia haladását / Fotó: Shutterstock

Noha a jelenséget és annak kiváltó okait illetően országonként és földrészenként is megjelennek hangsúlyeltolódások, illetve olykor a kutatások is ellentmondásos megállapításokra jutnak, a fiatalabb generációk vallástalanodása jól látható trendként van jelen – bocsátotta előre az akadémia, amely több vizsgálat eredményét is feldolgozta.

Minden felmérés a vallás jelentőségének csökkenését jelzi a fiataloknál

A legszélesebb mintával a Pew Research dolgozott, amely 106 nemzetet érintő globális felmérést készített. Ez többek között kimutatta, hogy a fiatal felnőttek 6 százalékkal kisebb valószínűséggel nevezték a vallást „nagyon fontos” tényezőnek az életükben, mint az idősebb generációk.

Az egyházi közösségeket támogató Pinetops Foundation megrendelésére készült amerikai felmérés pedig arról számolt be, hogy: 

évente több mint egymillió fiatal fordít hátat a keresztény hitnek, ráadásul az arány egy évtized múlva meghaladhatja a tízmillió főt.

A trend Magyarországon is érzékelhető: az Európai Tudományos Alap (EES) kutatásainak 2018-as összegzése szerint a vallás átadása megszűnt a családokon belül: a 16 és 29 év közöttiek valláshoz viszonyulása alapján hazánk Európa 22 országa közül a hatodik legkevésbé vallásos, amit csak aláhúz, hogy a vallásos emberek számának drasztikus csökkenését mutatták a 2022-es népszámlálás adatai is.

Woman,Sitting,And,Studying,The,Scriptures.the,Wooden,Cross,In,The
Változik a fiatalok és a vallás kapcsolata / Fotó: Shutterstock

A családon belüli szocializációra a Pew Research korábbi munkája is felhívta a figyelmet: eszerint a szülők vallással kapcsolatos attitűdje meghatározó szereppel bír a gyerekek vallással kapcsolatos meggyőződéseinek alakulásában.

Márpedig a vallásosság egyértelműen lanyhulóban van.

Teret kell engedni a kreativitásnak

A kiváltó okok szerteágazók. Az akadémia gyűjtése szerint fontos a tudomány és a racionalitás modern társadalmak működésében betöltött, fontos szerepe éppúgy, ahogy a digitalizáció és az online világ sajátosságai, az individualizmus és a szekularizáció hatásai is, amelyek a saját identitás kialakítására ösztönzik a fiatal generációkat a hagyományosnak nevezett vallási normák elfogadása és megélése helyett.

Ebben a hangulatban kell igazítani a vallás oktatásán is.

Úgy tapasztaljuk, hogy a fiatalok igényei mára jelentősen megváltoztak, és ehhez bizonyos mértékig, de alkalmazkodni kell

– mondta Kazatsay Ádám, az Aquinói Szent Tamás Akadémia operatív igazgatója.

Az intézmény szerint a vallás és a hitélet megtartása, erősítése mellett figyelniük kell a fiatalabb generációk újszerű szükségleteinek a felismerésére és azok lehetőség szerinti kielégítésére a képzéseik struktúráját, szemléletmódját és tudásanyagát illetően. Mindezt úgy, hogy közben teret engednek a kreativitásnak és a személyiségfejlődésnek, támogatják a tanárokkal való aktív kapcsolatokat, továbbá közösségi élményt is biztosítanak.

Összhangba kell hozni az intézmény értékeit az egyénekével

Olyan képzést alakítottak ki, amelynek keretében a hitélet mellett számos olyan, gazdasági, tudományos, közéleti információt is szeretnének átadni, amelyek a későbbiekben hasznosak lesznek a tanulóknak, és segítik az eligazodást a világban. Tanulmányutakat szerveznek itthon is külföldön – a zarándokutaknak világszerte nagy a piacuk –, hogy minél többet lássanak, nem beszélve az önismeret fejlesztéséről.

Az intézmény a 10 hónapos, tandíjmentes képzése során egyszerre biztosítja hallgatói számára a jelenkorban nélkülözhetetlen tudás megszerzését, többek között:

  • a politológiai és társadalomtudományok,
  • a média és a kommunikáció,
  • a modern tudományok,
  • a teológia tudásanyagával,

miközben lehetőséget teremt az önismeret-fejlesztés, az elmélyült lelki élet és a közösségi élmény megélésére is.

A külvilág is sokat változott, és a fiatalok felé is mások az elvárások

– folytatta Kazatsay Ádám, hozzátéve: a fiatalabb generációk a tanulás-, képzés-, munkahely- és karrierdöntéseik során mérlegelik azt is, hogy az adott oktatási intézmény vagy munkahely mennyire van összhangban a saját értékeikkel, identitásukkal, illetve hogy mennyire releváns és aktuális a képzés.

MFB ESG
 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.