BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A legfiatalabb kínaiakat célozzák a cégek

A Kínában is jelen lévő nemzetközi luxuscégek igyekeznek fölmérni, hogy az „egy gyerek”-irányelv eltörlése után milyen megváltozott fogyasztói magatartásra lehet számítani Kínában, és milyen válaszokat célszerű adni az új lehetőségekre.

A kínai hatóságok 2015 októberében jelentették be, hogy véget vetnek az „egy gyerek”-politikának, és azóta már két gyereket is vállalhatnak a kínai családok, tavaly pedig maga a családtervezés témaköre is kikerült a készülő polgári törvénykönyvből, vagyis 2020 után gyakorlatilag nem szól bele a kínai állam a családok gyerekvállalási terveibe. Bár egyelőre túl korai lenne felbecsülni, hogy ennek az intézkedésnek milyen hatásai lehetnek a luxusszegmensre, azt azért érdemes megnézni, hogy a globális márkák számolnak-e a megváltozó fogyasztói szokásokkal hosszabb távú üzleti terveikben. A South China Morning Post online felületén közölt elemzői vélemények szerint jelentős demográfiai változásoknak néz elébe az ázsiai ország. Amrita Banta, az Agility Research & Strategy piackutató cég vezetője úgy véli, az egykék korszakának megszüntetése alapjaiban változtatja meg a gazdag kínaiak fogyasztási szokásait, ami összességében pozitív hatással lesz a gazdaságra. A születésszám növekedése nagy lehetőség a luxusiparnak. A nagyobb kisgyerekes családoknak nagyobb a vásárlóerejük, és ezekben nőnek fel a jövő vásárlói is. A sikeres luxuscégek készek átalakítani üzleti modelljüket a felmerülő lehetőségek figyelembevételével.

Fotó:GREG BAKER / AFP

A babaápoló termékek, a játékok, a várandós nőknek készülő környezettudatos személyi higiéniás készítmények réspiaca lehetővé teszi ezen márkáknak, hogy a tömegpiacok felé is forduljanak. Banta idézi az Agility Research & Strategy kutatását, amely arra világít rá, hogy szülés után megváltozik a nők gondolkodása: az addigi impulzusvásárlókból előre tervező fogyasztók lesznek, akiknek egyre fontosabb a termékek gyakorlati aspektusa: elsősorban azt nézik, mennyire biztonságos, időtálló vagy adott esetben környezetbarát egy-egy termék. Ahogy a millenniumi generáció vásárlói felnőnek, és jó néhányan szülővé is válnak, az individualizmus helyett a család centrikus gondolkodás lesz rájuk jellemző.

 

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.