BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az internetes piacnak is kedveznek az új jótállási szabályok

Erősödik az online fogyasztóvédelem.

Az év elejétől új szabályozás lépett életbe a jótállással, a készülékek javításával, továbbá a jótállási jeggyel kapcsolatban.

Fontos változás a Sencor csütörtöki közleménye szerint, hogy bővült a kereskedők számára kötelezően előírt jótállási idő. A 2021. január elsejétől megvásárolt, 0-100 ezer forint értékű készülékeknél egy év a jótállási idő.

A 100 ezer forint feletti gépeknél viszont már két, a 250 ezer forint feletti termékekre pedig három év kötelező jótállás jár a vásárlóknak.

 

Fotó: Sencor

Javítási idővel nő a jótállás ideje

Szintén fontos szigorítás, hogy 2021. január 1-jétől a jótállási idő automatikusan meghosszabbodik azzal az idővel, amíg a vásárló a szervizelés miatt nem tudja használni a készülékét. A jótállási idő az új rendelkezéseknek köszönhetően csak azután folytatódik, hogy a vevőt értesítették a hiba kijavításáról és a készülék már újra működőképes. Szintén a vásárlók érdekeit védi, hogy szigorodtak a javítási időre vonatkozó határidők.

Mostantól a kereskedőknek kötelező a készülékeket 15 napon belül megjavítani, de ha ez nem lehetséges, akkor legkésőbb a 15. napon tájékoztatniuk kell a vásárlót a javítás befejezésének idejéről. Ha pedig háromszor is meghibásodik ugyanaz a készülék, akkor a kereskedőnek újat kell kiadnia a javításra leadott készülék helyett, de adott esetben a vásárló kérheti a vételár visszatérítését is.

Egyszerűbb online

Az internetes vásárlások térnyerése, valamint a pandémia miatt a kereskedő elektronikus úton is átadhatja a jótállási jegyet e-mailben letölthető dokumentumként, applikáción keresztül, vagy akár a kereskedő honlapján regisztrált felhasználói fiókba küldve.

Ez a lehetőség egyszerűsíti az adminisztrációt, csökkenti a cégek nyomtatási és anyagköltségeit, de alkalmazása nem kötelező, csak egy lehetőség a vásárlók felé. Bizonyos esetekben az elektronikusan átadott számla egyben jótállási jegy is lehet, ha a tartalma mindenben megfelel a vonatkozó előírásoknak

– hangsúlyozta Lucza András, a Sencor termékmenedzsere.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.