BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem volt mire koccintani a Zwacknál

Továbbra is nyomás alatt tartja a Zwackot a világjárvány: lejtőre került a röviditalok értékesítése, mivel a vállalat prémiumtermékeit nem veszik otthoni fogyasztásra. Osztalékot a márciusban lezárt üzleti év után is fizetnek.

Betett a Zwacknak a járványhelyzet, a vendéglátóhelyek és a szállodák bezárása miatt a társaságnak esélye sem volt kedvező értékesítési adatokat elérni. A társaság is felidézi szerdán publikált gyorsjelentésében, hogy

bár a kiskereskedelmi szegmens márciusban már két számjegyű növekedést produkált, ez nem tudta ellensúlyozni a nagykereskedelmi forgalom hosszú hónapokig tartó lenullázódását.

A márciussal zárult üzleti évben a szeszesital-gyártó saját termékeiből származó teljes hazai árbevétele 7,2 százalékkal, 8,63 milliárd forintra csökkent, de

még ennél is nagyobb esést, a bevétel csaknem 13 százalékos zuhanását mérték a saját prémiumtermékeiknél, ami arra utalhat, hogy elsősorban a vendéglátóiparban fogynak a minőségi italok, az otthoni fogyasztás gerincét általában az alacsonyabb presztízsű italok adják.

A Zwack által forgalmazott termékekből származó nettó árbevétel 5,5 százalékkal alacsonyabb a bázisidőszakénál, ezen belül a Diageo-portfólió árbevétele 2,5 százalékkal emelkedett, míg az egyéb forgalmazott termékekből származó bevétel 46,9 százalékkal esett.

Fotó: Kallus György / VG

 

A januártól márciusig tartó negyedévben felcsillant a remény, a belföldi összesített nettó árbevétel 1,4 százalékkal emelkedett, ez lett a legerősebb periódus az üzleti évükben, mivel a kiskereskedelmi értékesítés márciusban kedvezőbben alakult. Az exportpiacokról származó árbevétel 1,64 milliárd forint volt, ami 2,3 százalékkal marad el a bázistól. Ugyanakkor a külpiacokon a negyedik negyedévet már pozitív eredménnyel zárták, több mint 5 százalékos növekedést regisztráltak. Ezzel kapcsolatban a Zwack hangsúlyozza, hogy

értékesítésük 90 százaléka a belföldi piacról származik, tehát döntően a hazai folyamatok határozzák meg az eredményüket.

A Németországba irányuló kivitel 40 százalékkal növekedett, némi pluszt mértek még Romániában, viszont jelentős a visszaesés az olasz piacon. A társaság stratégiai célja, hogy a belföldi piacvezető szerep megőrzése mellett növelje exportvolumeneit, külpiaci jelenlétét. Célként tűzték ki, hogy az exportbevétel arányát 12 százalékra emelik az összforgalomban.

A társaság a három telephelyével hosszú távon tervez. A budapesti Soroksári úton folyik az Unicum gyártása, Dunaharasztiban érlelik a likőröket, itt lezárultak a palackozóüzem korábbi jelentős kapacitásfejlesztései, ezenkívül Kecskeméten üzemeltetnek egy pálinkafőzdét.

A gyorsjelentésben hangsúlyozzák, hogy

a cég pénzügyi helyzete stabil, időben fizetik kötelezettségeiket, és a menedzsment továbbra is bízik a hagyományosan erős marketingtevékenységében.

Ugyanakkor kockázatokra is felhívják a figyelmet. Úgy vélik, a világjárvány miatt akár újabb lezárásokról is dönthetnek a kormányok, ellehetetlenítve az értékesítést, és nem zárják ki azt sem, hogy fogyasztói körük egy részének romlottak az anyagi körülményei, és az általánosan bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet miatt akár óvatosabbá is válhatnak a vásárlóik, ami ronthatja a társaság növekedési kilátásait.

A közgyűlés június 30-i megtartásáról is döntöttek az italgyártónál, az igazgatóság a tavalyi üzleti évre 1,42 milliárd forint, azaz részvényenként 700 forint osztalék kifizetését javasolja.

A Zwack Unicum papírjai 2,5 százalékkal, 16 400 forintra erősödtek a Budapesti Értéktőzsdén a jelentés publikálását követően.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.